Foci

Megsérült a Real Madrid egyik legfontosabb láncszeme

A Marca beszámolója szerint súlyos árat fizetett a Real Madrid a PSG legyőzéséért: térdsérülés miatt kidőlt Toni Kroos a visszavágóra. A német középpályás hetekig nem léphet pályára, pedig ő a Királyiak motorja.

Szerencsés gólokkal fordított a Real Madrid a csúcsrangadón
Óriási küzdelem volt a Paris Saint-Germain ellen, de fortuna a madridiakkal volt.

A klub hivatalos hivatalos honlapján megírta, hogy a 28 éves játékos bal térdében meghúzódott a külső szalag – a közleményben szerint az orvosi stáb egyelőre nem tudja, mennyit kell kihagynia majd a németnek.

Ez óriási érvágás Zinedine Zidane csapatának, egyrészt Kroos abszolút alapembernek számít – a jelenlegi idényben 19 bajnokin és hat BL-meccsen játszott – másrészt az egyik legtöbbet güriző futballista. A Paris Saint-Germain ellen például 13362 métert futott, amivel nem csak a Real Madrid játékosai közül futotta a legtöbbet, hanem az egész mezőnyből.

A Marca szerint Kylian Mbappéval ütközött a mérkőzésen, ebből alakult ki a probléma, aminek az sem tett jót, hogy Kroos végigjátszotta a mérkőzést. Az elkövetkezendő bajnokikat illene hozni a német középpályás nélkül is: Betis, a Leganés, az Alavés, az Espanyol és a Getafe sem tűnik legyőzhetetlennek.

Azonban még hátra van a párizsi visszavágó is, ahol nagyon hiányozni fog majd a 28 éves játékos. Helyettese Mateo Kovacic lehet, amennyiben megfelelő teljesítményt nyújt a hétvégi, Real Betis elleni bajnokin.

Fotó: Oscar J Barroso / SpainDPPI / DPPI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik