Foci

Hat hónapot kapott az agyát elhagyó játékvezető

Nyilván sokan emlékeznek a január legfurcsább játékvezetői megmozdulására, amikor a francia Tony Chapron a Nantes–PSG mérkőzésen elesett, miután befutott Diego Carlos elé, majd feltápászkodása közben félkörös rúgással próbált törleszteni a hazaiak játékosával szemben. Emlékeztetőül:

A második döbbenet csak ezt követően érte a Nantes-i védőt, mert a spori benyúlt a zsebébe, előbb kihúzott egy sárga lapot, majd mivel ez már a második volt, egyből felmutatta a védőnek a pirosat is.

A 45 éves játékvezetőt bő két héttel az eset után hat hónapos eltiltással sújtotta a Francia Labdarúgó Szövetség – ebből három hónap felfüggesztettek.

A FIFA-kerettag Chapron még jóval az eset előtt bejelentette, hogy ez az utolsó idénye profi bíróként. A három hónapos felfüggesztés azt jelenti, hogy egyetlen fejvesztése miatt nem kell méltatlanul befejezze pályafutását, lévén május elején, a bajnoki hajrában újra vezethet mérkőzést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik