Foci

Újabb külföldi játékost igazolt a felcsúti Puskás Akadémia

Miután a 12 csapatos NB I-ben mindössze a nyolcadik helyen áll, télen erősítésbe fogott Pintér Attila csapata, a felcsúti Puskás Akadémia. Először egy 25 éves uruguayi, majd egy vele egykorú szlovén csatlakozott a kerethez, mindeközben egyetlen akadémista sem került fel az első keretbe.

A klub hivatalos oldala szerint a február végén rajtoló tavaszi szezon előtt újabb játékos igazolt Felcsútra: az ugyancsak 25 éves és ugyancsak szlovén Dejan Trajkovski a FC Twentétől érkezett, és a beszámoló alapján már alá is írta vadiúj szerződését.

A felcsútiak méltatták az új szerzeményt, hiszen megjegyzik, a futballista egyszer már hazája válogatottjának a keretébe is meghívót kapott.

Nagyon örülök, hogy a magyar első osztályban is lehetőséget kapok bizonyítani. 2012-ben jártam itt először a válogatottal, és vártam, hogy visszatérhessek. Honfitársam is mesélt a magyar vendégszeretetről, és arról, milyen jól érzi magát a Puskás Akadémiánál. Hollandiában már hozzászoktam, hogy távol játsszak a hazámtól, úgyhogy ezzel itt sem lesz gond

idézi a balhátvédet a portál.

Kiemelt kép: pfla.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik