Foci

Zidane olyan zabos volt, hogy lekéste a sajtótájékoztatóját

Újabb két pontot dobott el a Real Madrid a spanyol bajnokságban, és összességében még örülhetett is a címvédő a Celta Vigo elleni 2-2-nek, mert Keylor Navas még büntetőt is védett. A Realnak már 16 pont a hátránya az éllovas Barcelonával szemben, és ez még úgyis borzasztóan sok, hogy a klubvilágbajnokság miatt van egy elhalasztott meccse a madridiaknak.

A vigói döntetlen után Zinedine Zidane komoly fejmosást tarthatott az öltözőben, ahol olyan sokáig tartotta bent a játékosokat, hogy lekéste a sajtótájékoztatóját. A Celta meccsei után mindig a vendégek edzője értékelhet először, de Zidane-ra sokat kellett várni, így végül  Juan Carlos Unzue, a hazaiak mestere kezdte a sajtótájékoztatót.

Amikor Zidane végre megérkezett, egyből azt kérdezték, mit mondott az öltözőben, de ő nem akarta kiadni azokat a dolgokat, amik közte és a játékosok között történtek.

“Mindannyian nagyon dühösek vagyunk, de ez normális, mert egy jó első félidő után a másodikban visszaestünk, aminek az volt az egyik oka, hogy nagyon sokszor elvesztettük a labdát” – mondta Zidane, aki mellett az elnök, Florentino Pérez is meglátogatta a csapatot, de az edző szerint ez nem egyedi eset, máskor is bejár a presidente.

A Real meglehetősen kétarcú ebben az idényben, az első félidei gólaránya 23-6, a szünet után azonban visszaesik a csapat, amely a bajnokai második félidejét  10-9-re elvesztette eddig a gólok alapján. Zidane szerint csapatának nincsenek fizikális gondjai, inkább arról van szó, hogy a vezetés birtokában nem képes lezárni a meccset egy mindent eldöntő góllal.

Persze az sem elhanyagolható tényező, hogy a csapat utolsó négy idegenbeli bajnokijából egyet sem tudott megnyerni, ami 2008 óta nem fordult elő, Cristiano Ronaldo pedig továbbra is csak szenved,

79 kísérletéből csak 4 végződött góllal, míg a sokat szapult Gareth Bale 18 próbálkozásból hozott össze ugyanennyi gólt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik