Foci

Három magyarért szoríthatunk tavasszal az Európa Ligában

Az utóbbi évekhez képest egészen sok magyar játékosnak szoríthattunk a nemzetközi kupaporondon. Főleg a Bajnokok Ligájára vetül a rivaldafény, de nem szabad elfelejteni, hogy sokszor a „lesajnált” Európa Ligában is parádés meccsek jönnek össze, ráadásul ebben a sorozatban több magyar is érdekelt volt. Időközben a BL-ben és az EL-ben is véget értek a csoportmérkőzések, megnéztük, kinek jött ki a lépés.

Bajnokok Ligája

A legrangosabb európai trófeáért zajló csata nem sok jót hozott sajnos a magyar játékosoknak. Pedig Gulácsi Péter nagy reményekkel vághatott neki a Bajnokok Ligájának, miután briliáns idényen volt túl az RB Leipziggel és másodikok helyen végeztek a Bayern München mögött. A lipcsei csapat nem került könnyű kvartettbe, a G csoportban az FC Porto, a Monaco és a Besiktas kapott helyet.

Óriási meglepetésre a Besiktas nemcsak hogy megnyerte csoportját, de veretlen is maradt egyben. A második továbbjutó helyet a Porto szerezte meg, míg Gulácsiék az Európa Ligában folytathatják majd. Ami a magyar kapust illeti, végigjátszotta mind a hat találkozót, amelyeken összesen tizenegy gólt kapott.Az RB Leipzig mindegyik BL-meccsén gólt kapott Gulácsi Péterrel a kapujában.

A kép azonban csalóka, mert a magyar játékos rendszerint nem hibázott a mérkőzésein. Általában a kijövetelekkel akadt gondja, de több komoly lövést is nagy bravúrral hárított. Az utolsó csoportmérkőzésen a Besiktas elleni 2-1-es vereség alkalmával kifejezetten jól védett, ha azt a formát tudná állandósítani, már tényleg csak a kijöveteleket kellene fejleszteni és senkinek egy rossz szava sem lehetne a válogatott kapus teljesítményére.

Gulácsin kívül egy magyar kapott lehetőséget a Bajnokok Ligájában, őt Sallai Rolandnak hívják. A Puskás Akadémia tehetséges támadóját az utolsó pillanatban, augusztus 29-én szerződtette az APOEL. A ciprusi bajnokságban 13 mérkőzésen lépett pályára, ezeken úgy tart öt gólnál és két gólpassznál, hogy sokszor csak egy félidő jut neki.

AFP PHOTO / Florian CHOBLET

Peches volt az APOEL a sorsolásnál, „megnyerték” maguknak a címvédő Real Madrid mellett a Borussia Dortmundot és a Tottenham Hotspurt is. Az nyilvánvaló volt, hogy sok esélyük nem lesz Sallaiéknak, ehhez képest kétszer is 1-1-s döntetlent játszottak a németekkel. A többiektől viszont simán kikaptak, ráadásul gólt sem tudott lőni a ciprusi klub. A magyar támadó átlagosan 48 percet volt a pályán ezeken a mérkőzéseken. Sallai Roland nem mozgott rosszul, ám sajnos nehezen tűnt ki, ami azonban nem csoda, hiszen az APOEL elég kevésszer támadhatott.

Emlékezetes volt azonban a Tottenham elleni első BL-meccse, amikor bődületesen nagy kapufát lőtt. Igaz, a Spurs győzött 3-0-ra, a magyar támadó mégis ügyesen játszott, pedig a középcsatár mögött, félig-meddig irányítóként kapott lehetőséget. Mivel az APOEL utolsó lett csoportjában, Sallait már csak a ciprusi ligában láthatjuk majd az idény második felében.

Európa Liga

Mióta elhagyta a Debrecen együttesét, Korhut Mihály stabil pontja az izraeli címvédő Hapoel Beer-Seva csapatának. Annak ellenére, hogy az NB I mezőnyéből nem tűnt ki igazán, másodvirágzását éli jelenlegi klubjában, amellyel egyébként most is vezetik a bajnokságot. Korhuték a Plzen, a Steaua Bukarest és a Lugano csapatával kerültek egy csoportba, viszont a magyar játékos első ránézésre kissé „sótlan” teljesítményt nyújtott:

nemcsak gólt nem lőtt, hanem gólpasszt sem adott, még egy árva sárga lapot sem szerzett. Csapata azonban minden mérkőzésen kapott gólt.

Ennek ellenére érdemes megjegyezni, hogy Korhut minden mérkőzésen csapata legjobbjai közé tartozott a hat találkozón, ráadásul kétszer középpályán kapott lehetőséget. Az izraeli bajnok végül csak negyedik helyen végzett, az első fordulóban 2-1-re verték a Luganót, de ezen kívül csak egy döntetlen jött össze a Beer-Sevának.

Ha pedig a Luganót említettük, történetesen ebben a klubban játszik Vécsei Bálint. A magyar középpályás mindössze három találkozón jutott szóhoz. A Budapest Honvéd 24 éves támadója második évét tölti Svájcban kölcsönben, amelyben annak ellenére is alapembernek számít, hogy csak egy gólja és három gólpassza van.

Az Európa Ligában mindössze háromszor szerepelt, a Plzen ellen csak 28 perc jutott neki, ám éppen a Beer-Seva 1-0-s legyőzésekor már végig pályán volt, csak úgy mint a Steaua elleni zárófordulóban. Utóbbiban ráadásul úgy nyert 2-1-re idegenben a Lugano, hogy a magyar játékos lőtte a csapat második gólját – ezzel Vécsei megszerezte élete első nemzetközi gólját (az összefoglalóban 1:15-től látható).

Sajnos a kiesők táborát „erősíti” a Hoffenheim is. A németek nem kaptak megnyerhetetlen csoportot, a Braga mellett az Istanbul Basaksehir és a BL-rutinnal is rendelkező Ludogorec került még a C csoportba. Ehhez képest öt ponttal, utolsóként esett ki Julian Nagelsmann együttese.

A Hoffenheim csatára, Szalai Ádám majdnem egész ősszel ágyéksérüléssel bajlódott, így aztán csak az ötödik mérkőzésen térhetett vissza csapatába a Braga ellen. A portugálok 1-0-ra vezettek a találkozón, amikor a magyar játékos beállt, de sok szép emléke nem lesz az EL-meccsről, mivel az utolsó percben kiállította a játékvezető, amiért ellökte ellenfelét, így a zárófordulóban nem is léphetett pályára.

Üde kivétel a Kádár Tamást soraiban tudó Dinamo Kijev, ugyanis ez az egyetlen csapat, amely magyar labdarúgóval a fedélzetén továbbjutott. Mi több, úgy lett csoportelső a kijevi klub, hogy a Young Boys, a Partizan Beograd és a Skënderbeu volt az ukránok ellenfele a B csoportban.

A rutinos magyar hátvéd öt mérkőzésen szerepelt, mindegyiken középhátvédként. Érdekesség, hogy az egyébként stabil kezdőnek számító Kádár nélkül lejátszott Young Boys elleni meccs volt az egyetlen, ahol a Dinamo nem kapott gólt. Az első EL-fordulóban viszont a magyar játékos harcolt ki tizenegyest az albán Skënderbeu ellen. Ezt a meccset amúgy a kijeviek 3-1-re nyerték.

Meg kell említenünk az FC Asztana játékosát, Kleinheisler Lászlót is, aki még a Bajnokok Ligája selejtezőjében szenvedett olyan súlyos sérülést, hogy egész évre kidőlt a sorból. Csapata azóta megnyerte a kazah bajnokságot és bár remélték, hogy az utolsó csoportmérkőzésen pályára küldhetik a magyar középpályást, erre végül nem került sor. Kleinheisler szerencséjére nélküle is nyert csapata az ominózus Slavia Praha elleni találkozón, így épp a csehek elé kerültek, és továbbjutottak a csoportból.

Végezetül említsük meg Dárdai Pált is, aki ugyan nem játékosként, hanem edzőként vett részt az Európa Liga küzdelmeiben. A Hertha BSC-nek nincs jó idénye, tizedik a berlini klub a Bundesligában, míg a nemzetközi kupasorozatban az Athletic Bilbao, Östersund, Zorya hármas is túl erősnek bizonyult: utolsó helyen végzett a német csapat. Azért van még remény Dárdainak, ugyanis a Bundesliágban csak négy pontra van a magyar tréner klubja a kupaindulást érő hetedik pozíciótól.

Dárdai Palkó Fotó: Annegret Hilse/dpa

Az Östersund elleni zárófordulóban több fiatal is lehetőséget kapott, többek között a vezetőedző fia, Ifj. Dárdai Pál is, aki 77 percet töltött a pályán a norvégok ellen. Dárdai egyébként már a Zorya elleni 2-0-s győzelem során is beállt, akkor 11 percet kapott. Sajnos tavasszal már nem lesz lehetősége nemzetközi meccset játszani.

Fotó: Getty Images/Bongarts/Stuart Franklin

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik