Foci

Nagy Ádám ismét kezdő volt, aztán a kispadról figyelhette, ahogy csapata kikap

Ebben az idényben mindössze másodszor volt kezdő Nagy Ádám a Bolognában, most a San Siróban léphetett pályára a Milan ellen Gennaro Gattuso hazai bemutatkozása alkalmával. A Milan edzője alaposan feltüzelhette játékosait, mert a hazai nekirontottak a Bolognának, és gyorsan meg is szerezték a vezetést, a Nikola Kalinic által lefejelt labdát Giacomo Bonaventura lőtte el okosan egy védő lába között.

A Bologna meglepően bátran focizott, és ennek meg is lett az eredménye, Simone Verdi küldött gyönyörű lövést a bal felsőbe, aki egyébként éppen a Milannál nevelkedett.

Nagy Ádámot a 64. percben lehozták, így a magyar légiós már a kispadról láthatta, ahogy a mezőnyfölényben játszó Milan végül kicsikarja a győzelmet, Fabio Borini beadása után Bonvantura fejelt a kapuba, akinek jót tett Gattuso érkezése, mert két meccsen azóta háromszor volt eredményes.

Serie A, 16. forduló:

AC Milan-Bologna 2-1 (1-1)
gól: Bonaventura (10., 76.), illetve Verdi (23.)

Sassuolo – Crotone 2-1 (0-0)
Napoli – Fiorentina 0-0
SPAL – Verona 2-2 (0-0)
Udinese – Benevento 2-0 (2-0)
Chievo – AS Roma 0-0

szombaton játszották:
Juventus – Internazionale 0-0
Cagliari – Sampdoria 2-2 (0-2)

hétfőn játsszák:
Lazio – Torino 21.00

kedden játsszák:
Genoa – Atalanta 19.00

A tabella:
1. Internazionale 16 33-10 40 pont
2. Napoli 16 35-10 39
3. Juventus 16 41-14 38
4. AS Roma 15 27-10 35
5. SS Lazio  14 35-16 32
6. Sampdoria  15 30-22 27
7. AC Milan 16 23-21 24
8. Fiorentina 16 26-19 22
9. Bologna 16 19-20 21
10. Chievo  16 17-26 21
11. Atalanta  15 21-19 20
12. Torino 15 19-21 20
13. Udinese 15 23-24 18
14. Cagliari 16 16-27 17
15. Sassuolo 16 10-28 14
16. Genoa 15 13-20 13
17. Crotone 16 12-32 12
18. SPAL 16 15-28 11
19. Verona 16 14-32 10
20. Benevento 16  8-36  1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik