Foci

Egy hónap után nyert újra Nagy Ádám csapata

A magyar válogatott játékos viszont egy percet sem játszott a Bolognában.

A Bologna október 15-én hazai pályán 2-1-re nyert a SPAL ellen, aztán beragadt a csapat, mert bár szoros meccseket játszottak, zsinórban négy bajnokit is elveszítettek. A hétfői, veronai összecsapásuk sem indult túl jó, mert az első félidőben kétszer is hátrányba kerültek, ráadásul mindkétszer egy baloldali beadásból sikerült megverni a védelmüket.

Roberto Donadoni a második félidőben nagyon jól nyúlt a meccsbe, amikor beküldte Orji Okwonkwót, a 19 éves nigériai csatár ugyanis egyenlített a 74. percben. Ettől olyannyira lendületbe jöttek a vendégek, hogy pillanatokkal később a vezetést is megszerezték, Godfred Donsah távoli lökete akadt be.

A győztes gól:

Több fordulat már nem volt a mérkőzésben (Okwonkwót viszont le kellett cserélni sérülés miatt), a Bologna bő egy hónap után nyert ismét és feljött a tizedik helyre a tabellán. A magyra válogatott Nagy Ádámot nevezték a meccsre, de nem cserélték be.

Eredmények – Serie A, 13. forduló

Hellas Verona – Bologna 2-3 (2-1)

Gólszerzők: Cerci (12.), Caceres (33.) illetve Destro (22.), Okwonkwo (74.), Donsah (76.)


Az állás:
1. Napoli           13  34- 9  35 pont
2. Internazionale   13  25- 9  33
3. Juventus         13  37-14  31
4. AS Roma          12  23- 8  30
5. Lazio            12  32-14  28
6. Sampdoria        12  27-15  26
7. AC Milan         13  19-18  19
8. Torino           13  18-20  18
9. Fiorentina       13  22-18  17
10. Bologna          13  14-17  17
11. Chievo           13  15-20  17
12. Atalanta         13  19-18  16
13. Cagliari         13  12-21  15
14. Udinese          12  18-23  12
15. Crotone          13  11-24  12
16. Sassuolo         13   8-22  11
17. SPAL             13  11-21  10
18. Genoa            13  11-19   9
19. Hellas Verona    13  10-29   6
20. Benevento        13   6-33   0

A harmadik fordulóból a Sampdoria-AS Roma, a 12. fordulóból pedig a Lazio-Udinese mérkőzést elhalasztották.

Fotó: Dino Panato/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik