Foci

Új tulajdonosa van a győri focicsapatnak

A budapesti székhelyű Ker-Gasztro Kft. lett az új tulajdonosa az ETO FC Győr labdarúgócsapatnak – jelentette be Győr polgármestere szerda délután sajtótájékoztatón Győrben.

Borkai Zsolt szerint a másodosztályban szereplő klub csőd közeli helyzetbe került a felelőtlen gazdálkodás miatt.

Hangsúlyozta: az önkormányzat tavaly 150 millió forinttal támogatta az utánpótlásnevelést, idén már 75 millió forinttal, és további 75 millió forintot tartalékba helyezett a költségvetésben, amelynek kifizetését attól tette függővé, ha látja a csapat további sikeres szereplésének az esélyét. Ezt a biztosítékot az új tulajdonosban látják, ezért átutalják a klubnak az összeget.

Mányi József, a Ker-Gasztro Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a korábbi tulajdonos, az ETO Futball és Futsal Kft. ügyvezetője, Drucskó Zoltán délelőtt lemondott posztjáról. Hozzátette: a vezetők helyzetéről és egyéb sportszakmai kérdésekről egyelőre nem szeretne beszélni, most a csapat pénzügyileg stabil működése a cél. Kiemelte: kilencvenhat százalékos tulajdonrészt szereztek a klubot eddig is működtető kft-ben, a maradék négy százalékot jövő május elején jegyzik be.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy határozott tervei szerint a jövőben a klubban külön válik a labdarúgás és a futsal, amely még a Quaestor-csoport csődje miatt vált eggyé 2015-ben.

Nemrég foglalkoztunk a győri labdarúgás helyzetével. Első riportunkban a körülményekről írtunk:

A magyar valóság agyoncsapta a focit
A Quaestor bedőlése sokkolta a győri labdarúgást, az ETO története majdnem véget ért. Riport egy klubról, amely próbál talpra állni.

Majd beszélgettünk a klub vezetőivel, még Drucskó nyilatkozott a 24.hu-nak:

Az ETO a példa: fel lehet állni a Quaestor-botrány utáni sokkból
2015-ben úgy tűnt, a brókercéggel együtt bedől a Győri ETO is, ám a helyiek ezt nem hagyták, megmentették a klubot. Győri és magyar fociról, utánpótlásról, múltról és jövőről beszélgettünk a klub vezetőivel.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik