Foci
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

A magyar valóság agyoncsapta a focit

Sebestyén Roland
Karancsi Rudolf
Sebestyén RolandKarancsi Rudolf

2017. 11. 25. 13:00

A Győri ETO a Quaestor emlékezetes bedőlése miatt 2015-ben majdnem megszűnt, csak az NB III-ban tudott elindulni. A romokon egy új klub született, amely megpróbálja a városi futballt visszahelyezni a térképre. Nem lesz egyszerű. A csalódottság és az üresség a közönyben nyer új értelmet. Riport az egykor csillogó-villogó ETO Parkból.
Korábban a témában:

Tíz évvel az ünnepélyes stadionavató, két esztendővel a mindent elsöprő Quaestor-botrány után jártunk Győr-meccsen. Nyugat-Magyarország egyik jeles NB II-es megyei rangadóját néztük meg, a Győr és a Mosonmagyaróvár találkozóját. Kíváncsiak voltunk, mi maradt Győrben, az ETO Parkban a labdarúgásból.

Hol vár állott…

Noha 2013-ban Pintér Attila története negyedik bajnoki címéig vezette az ETO-t, a 2010-es években Győrben már nem jártak sokan meccsre. Még a bajnokavatón sem volt telt ház, nemhogy előtte, utána pedig aztán főképp nem.

A 2015-ös év, a sokakat megnyomorító Questor-botránnyal az első osztályú futball halálát hozta el a városban, és ha nincsenek hamar eszmélő helyiek, akik szívügyként tekintettek az akkor 111 éves klubra, ma nem beszélhetnénk győri fociról. Pedig a labdarúgás és az ETO mindig is fontos volt a helyieknek, téveszme, hogy csak a 80-as években, a Verebes József fémjelezte érában volt mire büszkének lenniük.

Tarsoly Csaba és az ETO

A Győri ETO labdarúgói a klub 1904-es alapítása óta számos néven futottak ki a pályára (lásd: Győri Vagongyár ETO, Győri Vasas, Magyar Vagon- és Gépgyár ETO, Rába Vasas ETO, Győri Rába ETO), nem számított, a város büszke volt rájuk.

 

Ezért sem véletlen, hogy egy sikeres 2012-es magyar-horvát Eb-pályázat reményében a Quaestor és a Győri ETO akkori tulajdonosa, felépített, majd 2007-ben átadott egy vadonatúj stadiont (szórakoztató központot), az ETO Parkot és mellé egy futballakadémiát is. Az ismert üzletember, Tarsoly Csaba nagyot álmodott, Győrben valódi élményt, multifunkcionális szolgáltatást szeretett volna nyújtani az odalátogatóknak, illetve a sportolóknak.

 

Úgy tűnt, sínen van a klub – a dobogós helyezések és a 2012/13-as bajnoki cím is ezt erősítette.

 

A történet ismert, nem minden arany, ami fénylik. 2015-ben bedőlt a Tarsoly Csaba vezette cégcsoport, és majdnem magával rántotta a kárhozatba az ETO-t is. A klub a megszűnés szélére került, a komplexumot, a stadiont lefoglalták, a legjobb játékosok elmenekültek, a fiatal tehetségeket elcsábították, elvitték. Ott állt Győr a romok tetején, csendben, némán.

Ha az ember azt mondja, Rába Vasas ETO, arra az ország bármelyik pontján bólogatnak a sportbarátok, hogy igen, ismerem, hallottam róla. A köznyelvben csak Rába ETO-ként emlegetett csapat a 2000-es évek debreceni dominanciájáig a legmeghatározóbb, legsikeresebb vidéki csapatnak számított. Tettek is ezért. Habár a klubot sokszor csak hajszál választotta el az NB II-től vagy az NB I/B-től, első osztályú tagságát 1960 és 2015 között megszakítás nélkül tartotta. Eshetett eső, fújhatott szél, egy dolog nem változott: a Kisalföldön mindig professzionális futballra válthattak jegyet a nézők.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

…most kőhalom

A 2007-es megnyitón zöld-fehér pompában fénylő városi stadion ma inkább egy szellemháznak tűnik távolról, de közelebbről sem túl kellemes látvány az egykori büszkeség, a szürke betonrengeteg. Lezárt szektorok, szorosan lakatolt ajtók és egy Verebes-emlékmű vár minket, de akkor még nem is sejtjük, hogy szurkolóval nem, csak biztonsági emberrel tudunk beszélgetni.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

A szurkolók átellenben, az egyes főút oldali lelátón ülnek, így jobb híján fázósan beülünk a klub büféjébe.

Na, ja, jobb is, olyan hideg van – tán három, négy fok, süvítő széllel, szemerkélő esővel –, hogy ha nem muszáj, nincs kint ember a szabadban. A büfé még egy kicsit olyan, mint a nagy Győri ETO. A falon a legendák egészen elképesztő névsora és egy tabló, a polcok fölött a korábbi szurkolói sálak emlékezetnek a dicső múltra. A pultra dőlve a nagy öregek beszélgetnek,  előttük forró tea, kávé. Még nem a Mosonmagyaróvár elleni meccsre fókuszálnak, de mindenki a fociról, na meg a szerencsejátékról diskurál. Idővel azért szóba kerül a csapat soproni győzelme és az esetleges feljutás, de aztán nyugtázzák, hány pont előnye van az MTK-nak és a Kisvárdának az ETO-hoz képest. Győzni kell, bólogatnak nagy egyetértésben,

Közben egy-egy győri játékos mellett észrevesszük Várhidi Pétert, az aktuális ellenfél edzőjét is, aki tíz éve, amikor megnyitották az ETO Parkot, még a válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Várhidi 2008-as távozása óta csak elvétve foglalkozott komolyabb csapatokkal, hát a fiatalokra épülő Óváron sem a Bajnokok Ligája, inkább az NB II-es bennmaradás lehet a cél.

Egyedül a magyar foci szegélyén

Közeledik a meccs, fél négy körül járunk, bennfentes érdeklődőnek, szurkolónak nyoma sincs. Megpróbálnánk a lelkes nézőkből megszólaltatni valakit, de a biztonságiak nem engednek át a túloldalra, idő sincs már körbesétálni, megkerülni az egész telepet, így marad az egyetlen megoldás: amíg a fotós kolléga a pálya mellett, mobilisan, addig én a teljes lelátói oldalon egyedül  nézem a meccset.

Nincs köröttem az égvilágon senki, még a pereces is csak a túloldalon.

Ilyen sem volt még, körülbelül hatezer hely közül választhatok, de üljön le kinek két macskája van, rettentően fúj a szél. Többször körülnézek, tényleg szellemház, néhány tucat ott felejtett szalagfoszlánnyal együtt készülök a kezdő sípszóra.

Bezzeg szemben! Ott sincs tömeg, maximum 300-an fagyoskodnak kint, balra pedig a vendégszektorban egy maréknyi óvári. A stadion kihasználtsága nagyjából 2,5 százalék.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Nem rossz az iram, a győrieknél van néhány ismert játékos (Debreceni András vagy Magasföldi József), aki tán még az első osztályban is játszhatna. A képességük megvan hozzá, ezt az elmúlt években bizonyították. De azért nem szakadnak bele a srácok, hiába kéri azt a vendégeknél Várhidi Péter, a hazaiaknál az egykori klubikon, Szentes Lázár.

Hogy még „magyarfocisabb” legyen a sztori; a hazaiak sokat látott támadója, Kabát Péter a szezon közben vonul vissza, az ok prózai: a mérkőzés utáni héten a focista létet a dzsungelre, a celebségre cseréli. A jéghidegben legalább Örkény szelleme velünk van.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Nem is a meccs itt a lényeg, hanem a tragikomikus helyzet. Nyugat-Magyarország legnagyobb városának tradicionális klubja és annak szurkolói kéz a kézben próbálnak túlélni a magyar labdarúgás mocsarában. A meccs hibátlan korrajz. Messze a stadion mögött paneltömbök bevilágított ablakai, némán füstölgő kémények jelzik, az emberek inkább otthon ücsörögnek a melegben, vasárnap nélkülük is elvegetál az ETO, hétfő meg úgyis munkanap.

Az, hogy ilyen kevesen váltsanak jegyet a megyei rangadóra, sokáig elképzelhetetlen volt. Persze, egy Sopron vagy egy esetleges városi rangadó a Gyirmót ellen talán kicsábít hatszáz nézőt is, de ez a közöny borzasztó, szomorú, és egyben sokatmondó.

Abban az országban, ahol a sportot közpénz-milliárdokkal párnázzák ki, de már Luxemburg és Andorra sem házi feladat többé, ott nehéz megmozgatni tömegeket. A nézők belefáradtak.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

A meccs rendben folyik, a legnagyobb ovációt sem a szépítő győri találat, vagy egy remek beadás, netán egy ügyes csel, hanem a távozó Kabát Péter kapja, aki a 78. percben még egyszer utoljára a nagy dél-amerikai kaland előtt pályára lép, hogy fusson néhány hosszabbat. Az ötperces ráadás alatt kicsit megemelkedik a pulzus, de a Mosonmagyaróvár végül kihúzza és meglepetésre 2-1-re megnyeri a rangadót. Csendben vonulnak a legvérmesebb ETO-ultrák, kedvenceikben nem volt erő, nem volt sok esély a három pont megszerzésére.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

A büfében a nagy öregek a tabellát és a többi eredményt vizslatják. Mindenki szomorú, ebből jövőre biztosan nem lesz NB I, „a francba, hát legalább tettem volna meg egy ezressel, hogy nem nyerünk”, mondja egyikük.

Ha nem lenne elég egy ekkora csapat folyamatos élet-halál küzdelme, ebben a mondatban minden benne van, ami olyan magyar focis.

Cikkünk második részében egy páros interjút olvashatnak majd a klub két vezetőjével, Dr. Drucskó Zoltánnal és Soós Imrével.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.