Foci

Megvan ki veszi át a liverpooli süllyedő hajót

Az Everton hivatalos honlapján jelentette be, hogy megtalálta az új menedzserét. A várakozásoknak megfelelően Sam Allerdyce veszi át az irányítást. A rutinos angol edző szerda délután utazik a klub székházához, hogy aláírja a szerződését új csapatával.

Allerdyce arról híres Angliában, hogy kiesés ellen menekülő csapatokat lehetetlen helyzetben átvesz és csodával határos módon mindig bent is tartja őket. Először 1999-ben a Boltont tartotta az élvonalban, majd 2008-ban a Blackburnből kovácsolt erős középcsapatatot, 2016-ban pedig a Sunderlandet mentette meg.

Hiába bivalyerős az Everton csapata, a liverpooli Kékek két pontra vannak a kieső helyektől, így lesz dolga új csapatával is bőven a rutinos edzőnek. Szerda este még egyszer utoljára David Unsworth irányítja azonban az Evertont a West Ham elleni bajnokin, mivel a papírmunka a mérkőzés kezdetére nem készül majd el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik