Foci

Hemigway nem hiszi, hogy a Honvéd vezetőedzője egy idióta

Néhány napja napja a Nemzeti Sport Online egy holland forrásra hivatkozva közölt egy eléggé megosztó interjút Erik van der Meerrel, a címvédő Budapest Honvéd vezetőedzőjével. Eszerint a tréner élesen kritizálta a klubot és George F. Hemingway tulajdonost, többek között olyan kijelentéseket tett, hogy

a tulajdonos tehetős, de a fogához veri a garast,

és

olyan, mintha 80 évet visszamentünk volna az időben, Hollandiában még az amatőr kluboknál is jobb a helyzet.

Nem sokkal a cikk megjelenése után Van der Meer egy cáfolattal reagált az állítólagos interjúra. Ebben többek között azt állítja:

A cikkel két probléma van: az egyik, hogy én soha, semmilyen interjút ennek a holland forrásnak nem adtam, és így a cikk állításai teljesen hamisak. (…) Az is kiderült, hogy a Nemzeti Sport által közzétett fordítás még a hamis holland forrást is félrefordította, és bizonyos állítások, amit a Nemzeti Sport megfogalmazott, nem is léteznek a holland cikkben” – írta és cáfolatát azzal zárta, hogy jogi lépéseket fog tenni a holland forrás és a lap ellen is.

Az ügyvédeit küldi a Budapest Honvéd edzője a Nemzeti Sportra
A holland menedzser tételesen cáfolja a magyar lap által szemlézett, nem is létező interjút.

Erik azt mondta, nem adta ezt az interjút. Az ember, aki a (holland) cikket írta, azt mondja, ő megcsinálta az interjút. Ez egy ismeretlen újságíró, nekem kényelmesebb elhinni, hogy az újságíró egy tisztességtelen ember, mint azt, hogy az én vezetőedzőm egy idióta. Én inkább az előbbit hiszem el

– nyilatkozta a Honvéd tulajdonosa a Digi Sportnak.

Ezek szerint az interjú miatt nincs edzőkérdés Kispesten, de a tulajdonos az előző szezonhoz képest kicsit gyengébb eredmények miatt sem borúlátó: „Voltunk mi mindenféle helyen. Voltunk tizenkettedikek, kilencedikek, nyolcadikak, hetedikek, hatodikak. Tavaly bajnokok voltunk, most negyedik helyen állunk, és mindenki fel van háborodva, a szurkolók fel vannak háborodva, hogy miért nem vagyunk elsők. Néha fönt, néha lent. Ez az élet sora. Remélem, hogy tavasszal feljebb leszünk.”

A Honvéd, bár leszorult a dobogóról, nincs rossz pozícióban, három pont a hátránya a harmadik Debrecen mögött, ráadásul hétvégén pont egymás ellen játszik a két csapat, úgyhogy egy szombati Loki-veréssel a Kispest pontszámban utolérné a hajdúságiakat.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik