Foci

Fradi-tábor: A pokol lassan, de biztosan megérkezett

Fradi-tábor: A pokol lassan, de biztosan megérkezett

Szombaton visszatért a Fradi-tábor a lelátóra. A ferencvárosi focicsapat ultrái három és fél év után mentek ismét hazai meccsre, az együttes új otthonában, a közel 15 milliárd forintból felépített Groupama Arénában először voltak.

Bár volt pár üres szék, de közel telt házas volt a Debrecen elleni bajnoki.

Frissítünk!

Utólag kiderült, hogy nem ment le balhé nélkül a rangadó, verekedés volt a szünetben a hazai szurkolók közt, álítólag kés is előkerült. A részletekről ITT olvashat.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Az elmúlt bő három év alatt elég sok mindent nyert a Fradi:

  • 2016-ban bajnoki címet (12 év után először),
  • és a Magyar Kupa előző három kiírását is a Ferencváros nyerte, ráadásul a Videoton (2015), az Újpest (2016) és a Vasas (2017) is a Groupama Arénában volt a döntő. Ebben a szezonban nem lesz meg a címvédés, az NB II-es Kisvárda kiejtette a Fradit.

Voltak tárgyalások korábban is a klub és a tábor között, de ezeken nem született egyezség. Idén tavasszal aztán újra elkezdődött az egyeztetés és mostanra jutottak közös álláspontra a felek – hogy politikai vagy más okból, arról megoszlanak a vélemények. Hamberger Ádám, a tábor előénekese azt mondta, döntő volt, hogy már Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke ült le velük tárgyalni.

FTC-főszurkoló: Nem hiszem, hogy attól lesz valaki Fidesz-szavazó, mert megegyeztünk a klubbal
Három és fél év után visszamennek az ultrák a Ferencváros stadionjába. Vezetőjük ígéri, a fanatizmus marad, balhé viszont nem lehet a stadionban. Zsidózásról, cigányozásról, politikai érdekekről és a szombati nagy visszatérésről is beszélgettünk „a kápóval”.

A zrikálás a szurkolói kultúra része, és nem akarjuk, hogy ez eltűnjön, de olyan mederbe kell terelni, ami még vállalható. Nem azt mondom, hogy mostantól soha nem fog elhangozni a cigány szó a Ferencváros otthonában, de a meccseink nem erről szólnak majd

– mondta honlapunknak Hamberger.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Érződött, hogy ez a meccs más mint a többi. Hiába a 15.30-as kezdés, már dél környékén tele volt a város Fradi-drukkerekkel, az ember kis túlzással hasra esett bennük a bejárati ajtón kilépve. Üllői út-szerte égtek a görögtüzek, robbantak a petárdák, 13 órától pedig már sorban álltak a beléptető kapuknál a szurkolók, akik egyébként nem egy nagy tömegben, hanem kisebb csapatokban érkeztek a stadionhoz.

Galéria
Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Bent hamar rázendített a tábor arra, hogy ők a Ferencváros, majd látványos pirózással dobták fel a kezdést, pedig korábban azt írták a Green Monsters Facebook-oldalán, hogy „a különböző petárdák/hanggránátok használata és behozatala TILOS!”. A Hajrá, Fradi! után rég szólt ennyire hangosan a „mocskos lilák” a Fradi stadionjában. Kifeszítettek egy molinót, amin az állt:

A pokol lassan, de biztosan megérkezett. Visszatértünk!

A debreceniek is próbálkoztak és erősen indítottak, rögtön azt skandálták, hogy utálják a Fradit. Cserébe le lettek parasztozva a 31. perc magasságában.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

A második félidő is pirózással indult, ez látványosabb volt a korábbinál. Közben volt ám egy focimeccs is, az viszont nem volt jó, bő egy félidőn át nem történt semmi. Egy perc alatt lőtt aztán két gólt a Ferencváros (Varga Roland és Priskin Tamás), ekkor felrobbant a lelátó és megint előkerültek a görögtüzek. A végén ugyan szépített a Loki, de ezen a szombaton nem lehetett elrontani a ferencvárosi ünnepet. Magyar pályán rég nem látott hangulatban győzött a Fradi, igaz az élőkép hiányzott a tábor repertoárjából.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője is a szurkolást emelte ki a meccs utáni sajtótájékoztatón:

A Fradi-család újra egyesült. Nagy öröm, hogy a nagyszerű közönség előtt három pontot szereztünk. A hangulat vitte az egész csapatot, a szezon alatt több pontot is jelenthet ez a támogatás.

Eredmény – NB I., 15. forduló

Groupama Aréna, 19 125 néző, v.: Andó-Szabó

Ferencváros-Debreceni VSC 2-1 (0-0)

Ferencvárosi TC: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Blazic, Pedroso – Gorriarán, Spirovski – Priskin (Batik, 91.), Paintsil (Bőle, 88.), Varga R. – Böde

DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Mészáros N., Ferenczi – Jovanovic, Mengolo (Takács T., 63.) – Bódi, Tőzsér, Varga K. (Tisza, 86.) – Könyves

gólszerzők: Varga R. (58.), Priskin (60.), illetve Jovanovic (84.)

sárga lap: Lovrencsics G. (72.), Bőle (88.), illetve Ferenczi (55.), Tőzsér (64.), Bódi (73.)

Olvasói sztorik