Belföld

FTC-főszurkoló: Nem hiszem, hogy attól lesz valaki Fidesz-szavazó, mert megegyeztünk a klubbal

Szombaton, a Debrecen elleni mérkőzésen visszatér a Fradi-tábor az Üllői úti stadionba, Hamberger Ádám előénekes szerint néhány szurkolónak viszont fel kell nőnie. Ez nem azt jelenti, hogy mostantól nem hangzik el a cigány szó a Groupama Arénában, de ígéri, a meccsek nem erről szólnak majd. Nem gondolja, hogy balhé lenne az eddig is bent lévő szurkolók és a most visszatérők között, egy dologban viszont biztos: a szurkolást a Green Monsters vezeti, és ő lesz az előénekes. Interjú.

Mikor jártak legutóbb az NB I-es csapat bajnoki meccsén? 

Körülbelül három és fél éve, még a Puskás-stadionban.

Mi történt utána?

Amikor átadták az új stadionunkat, bevezették a vénaszkenneres beléptetőrendszert. Úgy éreztük, minket teljesen kihagytak a folyamatból, miközben előtte mindenről egyeztettünk a klubbal. A többi már történelem.

A szkennerrel ezek szerint nem lett volna különösebb baj, inkább az fájt, hogy a klub nem egyeztetett a szurkolókkal?

Ez volt a pont az i-n. A klub több intézkedésével nem értettünk egyet, de úgy éreztük, ezek párbeszéddel megoldhatók. A szkennerkérdés viszont már nem ide tartozott.

Mi tartott három és fél évig? 

Mind a két félnek be kellett látnia, hogy szükség van közös pontokra, amik a klubnak és a szurkolóknak is megfelelők. Ezt a harcot egy ötéves periódusnak gondoltam az elején, szóval előbb véget ért, mint reméltem.

Megegyezés

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a Facebookon jelentette be október 19-én, hogy megszületett a megegyezés az eddig a távolmaradásukkal tüntető szurkolókkal, így a Fradi-tábor november 4-én, a Debrecen elleni hazai meccsen visszatér a stadionba. Néhány részlet:

  • A B-közép-ben, azaz a kapu mögötti részen nem kell mindenkinek szkennelnie, csupán 500 embernek, köztük a szurkolói csoportok vezetőinek.
  • Kétféle szurkolói kártya kiváltására nyílik lehetőség mostantól: az egyik a 3 éve bevezetett, vénaszkenneres azonosításra épülő, a másik, az úgynevezett B típusú, amelynek kiváltásakor nem kötelező a vénalenyomat rögzítése, azonban a személyes adatokat és fényképet rögzítik. A B típusú kártyával kizárólag a B szektorokba, valamint a C1 szektorba lehet bejutni.
  • Nem lehet konfliktus, bosszúállás, semmilyen erőszak a szkenneresek és a nem szkenneresek között.
  • Mindkét fél elkötelezett abban, hogy a lelátókon rend legyen, hogy megszűnjön az erőszak. Törekednek arra, hogy mindenki biztonságban érezze magát a stadionokban.
  • A megállapodás részeként a klub – a szurkolói szervezet javaslatait elfogadva – módosította a Groupama Aréna Pályarendszabályát és a szurkolói kártya szerződési feltételeit.
  • Az új szabályzat már tartalmazza a B típusú kártyát, valamint szigorúan és részletesen rögzíti, hogy milyen tiltott cselekedetekért – kövesse el bárki – milyen büntetés jár.
  •  A szurkolók tagokat delegálhatnak abba a testületbe, amely felülvizsgálhatja a kiszabott büntetéseket. A szurkolóknak lehetőségük nyílik fellebbezni is a döntéssel szemben.
  • Az FTC elfogadta a szurkolók azon kérését, hogy a klub élő jelképe, a Fradi Sas, valamint a gyermekeknek szánt kabala mellett a B szektorokban további kabalafigurát választhassanak maguknak.
  • A klub ígéretet tett arra, hogy legalább negyedévente egyszer találkozik a szurkolók képviselőivel.

Mi volt a mélypont? 

A bajnokavató, amikor toronymagasan megnyertük a bajnokságot. Hosszú évek után lett újra bajnok a Ferencváros, és ezt nem tudtuk együtt átélni a csapattal. Ez nagyon fájt. Olyan volt, mintha egy darab kiszakadt volna a szívemből.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Egy bajnoki címről, egy ezüstről, egy bronzról és három kupagyőzelemről maradtak le. 

Nem jó érzés ezt hallani, bízom benne, hogy hamar elfelejtjük ezt az időszakot.

A bajnokcsapatot kívülről mennyire tudták szeretni? 

Soha nem a pályán játszó játékosok miatt szerettük a Ferencvárost, a klubért rajongunk, a játékosok csak részei ennek.

Mi volt a fordulópont, ami elvezetett a visszatérésükhöz?

Március, április környékén kezdődött el a tárgyalások utolsó szakasza. Nem tudnék egy kiváltó okot mondani, a három és fél évnek az összessége teremtette meg ezt a helyzetet.

Egy konkrétumot csak ki tud emelni.

Fontos volt, hogy már nem Nyíri Zoltán operatív igazgatóval, hanem Kubatov Gáborral a klub elnökével tudtunk tárgyalni.

Ki kereste a másikat? 

Szépen lassan összeértek a szálak. Nem az történt, hogy az egyik fél egyáltalán nem kereste a másikat, a másik pedig állandóan hívogatta.

Az ön pozíciója nem forgott veszélyben a hosszú távolmaradás miatt?

Egy percig nem éreztem így.

Azt sem érezte, hogy sokan már vissza szeretnének menni a lelátóra, és azt gondolják ön vagy önök az akadályai ennek?

Hallani lehetett szélsőségesebb hangokat. Az egyik oldal azt mondta, már rég be kellene menni, miért mi tárgyalunk? A másik szélsőségesebb nézet szerint egyáltalán nem lett volna szabad egy asztalhoz ülni Kubatov Gáborral, és amíg ő az elnök, addig be ne tegyük a lábunkat a Groupamába.

Mennyire voltak hangosak ezek a hangok? 

Nem vészesen. Sokszor ezek a szélsőségesek hangosabbak ugyan, de nem jelentősek.

Hány ember maradt távol a mérkőzésektől a szurkolók és a klub harca miatt? 

Nehéz megmondani. Úgy vettük észre, sokan az elején még bejártak, aztán a hangulattalan meccsek miatt egyre többen maradtak távol a stadiontól. A rendezvényeinken olyan 3-10 ezer szurkoló képviseltette magát. Az utóbbi volt a csepeli.

Ott azért lehetett átfedés a kinti és a benti tábor között.

Biztosan. Valószínűleg vannak bőven olyanok is, akik egy darabig nem jártak be, aztán belefáradtak, és elfogadták a szkennelést. Felesleges számszerűsíteni, amikor visszatérünk, majd meglátjuk, mennyivel nő az átlagnézőszám. Nyilván nem az első pár meccs a mérvadó, mert ott szinte biztosan telt ház lesz, hosszú távon figyelhető majd meg a változás.

Mi volt az, amiből nem voltak hajlandók engedni? 

Az egyik a pályarendszabály, ami biztosítja, hogy olyan körülmények között és úgy tudunk szurkolni a Ferencvárosnak, ahogy az Albert stadionban tettük. Ne legyenek túlzó szabályozások, megfelelési kényszer.

Fotó: 24.hu/berecz Valter

Ez mit jelent? 

Azt, hogy a fanatizmus ne szoruljon ki a lelátóról.

Ha nem jön létre egy új rendszabály, egy közös bizottság, ahol a szurkolóknak is van rálátásuk a kitiltásokra, akkor ez a megállapodás nem született volna meg. Fontosnak tartottuk, hogy a szurkoló megbecsült része legyen a klubnak. Ha ezek a változások nem mennek végbe, akkor még a vénaszkenner opcionálissá tétele sem lett volna elég. Úgy érzem, mindenhol sikerült kisebb vagy nagyobb sikereket elérnünk.

Kinek kellett szkennelnie a kapu mögött? 

A klubbal kötött megállapodás alapján 500 ember szkennelt. Ezt kötelezővé tették a tárgyalásokon részt vevő csoportvezetőknek, így mi ezt megtettük.

És kik a többiek?

Nem tudom, nem volt senkire rákényszerítve.

Meglett az ötszáz?

Igen.

Most vannak, akik ki vannak tiltva a stadionból?

Úgy tudom, nincsenek.

Ha esetleg előfordul kitiltás, mi lesz a menete? 

Ha valakit kitiltunk… Bocsánat, kitiltanak, én nem fogok kitiltani senkit. Szóval ha a szabályok alapján valaki kitiltásban részesül, és letelik ez az időszaka, akkor már csak vénaszkenneres kártyával tud visszamenni a stadionba. De ugyanúgy jöhet a kapu mögé is, a B-középbe.

A B-középbe mintha már az összes jegy elkelt volna körülbelül 10 nappal a mérkőzés előtt. Akik csak később váltották ki a szurkolói kártyát, azok akkor már be sem jutnak? 

Az első mérkőzésre félretettek jegyet az új, B típusú kártyások részére. Erre azért volt szükség, mert ha már kihirdettük, hogy visszatérünk, akkor megeshetett volna az a helyzet, hogy a korábban szkennelők felvásárolják a jegyeket. Vagyis hiába térünk vissza, nem lett volna hova.

Akkor most hátrányt szenved, aki az utóbbi három évben kijárt a kapu mögé szurkolni.

Nem gondolom, mert egészen a bejelentésig bármikor megvehette a jegyét.

Minden eddig távol maradó szurkoló visszatér? 

Nem valószínű. Mindig voltak a Ferencvárosnál olyan szurkolók, akiknek semmi nem jó. Sok szurkoló már a szurkolói kártya bevezetése ellen is tiltakozott.

Önök nem? 

Szerintünk is teljesen feleslegesek ezek a szurkolói azonosítások, nem ez a magyar labdarúgás legnagyobb problémája. De egyszer ezt már elfogadtuk, akkor bementünk a mérkőzésekre, most már nyilván nem mondhattuk azt, hogy csak akkor térünk vissza, ha minden azonosítást eltörölnek. Akadnak viszont olyanok, akik ebben radikálisabb nézeteket vallanak. Nem azért mert bűnözők, hanem mert az elveik nem engedik, hogy az adataik megadásával járhassanak csak mérkőzésre. Habár sokszor ezt hozzák fel példának, nyugaton sincs mindenhol szurkolói kártya.

Azzal egyetért, hogy vannak olyanok, akiknek nincs helyük egy stadionban? 

Nem azt mondjuk, hogy a renitenseket nem kell kiszűrni a stadionokból. Igenis ki kell,

legyen rend a stadionokban, ne a balhéról szóljanak a mérkőzések. A lelátón nem lehet verekedés, bedobálás, senki nem mászhat be a pályára. De a magyarországi intézkedéseket túlzónak tarjuk.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Sok helyen azt olvasni, a tábor azért mehet vissza, mert jönnek a választások, és nem árt a Fidesznek, ha nincs rosszban a fradistákkal. Erről mit gondol?

Sem a távolmaradással, sem a visszatéréssel nem volt politikai célunk. Eddig azt kaptuk, a Jobbik miatt nem megyünk vissza, aztán azt, hogy a Fidesz miatt nem megyünk vissza, most pedig hogy a Fidesz miatt térünk vissza. De már kaptam pénzt a Jobbiktól, Soros Györgytől, a Fidesztől – eddig ugyan még egy forintot nem láttam, de biztosan nagyon jól hangoznak ezek.

Nem hiszem, hogy attól lesz valaki Fidesz-szavazó, mert megegyeztünk a klubbal.

Szombaton tér vissza a tábor, a Debrecen ellen. A B-középbe, oda, ahol az elmúlt években mások álltak, másoknak volt meg a kialakult helyük. Hogy lehet ezt konfliktus nélkül megoldani? Mi van, ha valaki azt mondja, bocs, srácok, de én már évek óta itt állok, nem akarok odébb menni. 

Nem hiszem, hogy ebből akkora probléma lenne. Gondolom azért álltak ott, mert onnan jól látták a meccset.

Nem hiszem, hogy ez az oka. 

Nem tudom, mit éreztek vagy mit gondoltak azok a szurkolótársak, az biztos, hogy most a régi állapotok térnek vissza a stadionokba, tehát a szurkolást a Green Monsters vezeti, és én leszek az előénekes.

Szurkolótársnak tekinti azokat is, akik távolmaradásuk ideje alatt a B-középbe váltottak jegyet?

Akkor sem, most sem értettem egyet velük, de nem haragszom rájuk, más az értékrendjük. Most szerencsére közösek a célok, ők is bent lesznek, mi is, ők is a Fradinak szurkolnak, mi is.

Ismeri az előénekest, aki az elmúlt években a kerítésen állt?

Tudom, hogy ki ő.

Kicsoda? 

Régebbi szurkoló.

Megbeszélte vele, hogy jövő szombattól megint ön áll a kerítésen?

Nem gondolom, hogy erről túl sokat kellene beszélni. Visszatér a tábor, visszatér az előénekes.

Vajon ezt ő is így gondolja?

A mérkőzés el fog kezdődni, én állok majd fent.

Hallani lehetett olyan pletykákat, hogy az Újpest ellen néhány eddigi távol maradó bement körbenézni, de a kapu mögött állók nem fogadták őket szívesen. Hallott erről?

Eljutottak hozzám is ezek az információk. Sok olyan esetet ki lehetne ragadni az elmúlt három és fél évből, amikor az egyik vagy másik oldal zrikálta a másikat, lehet, hogy olykor ez még tettlegességig is fajult. De ha ezeken gondolkoznánk, akkor soha nem tudnánk egyenlő szurkolótársként tekinteni egymásra. Most húzni kell egy vonalat és előretekinteni.

A biztonsági személyzettel mi volt a problémájuk? Milyen megállapodás született ebben a kérdésben? 

A legfontosabb pontja, hogy a Fradi Security betartja a hatályos magyar jogszabályokat, csak az érvényes vagyonőr-igazolvánnyal rendelkezők dolgozhatnak.

Olvasni lehetett olyan híreket, hogy bűnözők dolgoznak a biztonságiak között, közéleti botrányok körül is feltűntek közülük néhányan. Ahogy a szurkolói botrányok, úgy a hasonló esetek is ártanak a Ferencvárosnak.

Kubatov Gábor és ön is azt mondta, hogy változtatni kell a szurkolói kultúrán. Mit jelent ez? Mi az, amit eddig lehetett, és most már nem lehet?

Nem biztos, hogy a változtatni szó a megfelelő, inkább fel kell nőnie mindenkinek. Az senkinek sem jó, ha valaki annyit iszik, hogy öntudatlan állapotában olyat tesz a stadionban, amit később megbán. Nem azt mondjuk, hogy senki ne igyon meccsek előtt, alatt, de azt kérni fogjuk, hogy mindenki ésszel, felelősségteljesen fogyasszon.

Rasszista, antiszemita, politikai megnyilvánulások lesznek? 

Megegyeztünk a klubbal, hogy a szélsőséges megnyilvánulások eltűnnek a lelátóról. Szerintem egyébként nem volt erre olyan sok példa a múltban.

Azért akadt pár: Csatáry-molinó, horogkeresztes zászló, zsidózás.

Ezek nem lesznek jelen a Ferencváros lelátóin.

Ezt bánja? Ez is hozzátartozik a szenvedélyhez?

Nem bánom, mert ennek nem feltétlenül van helye a stadionban.

Máshol igen? 

Az egyéni véleményét mindenkinek tiszteletben tartom, legyen az bármennyire szélsőséges is. Maximum nem értek vele egyet. De a lelátón irányítva ilyen biztosan nem lesz.

Ha ilyen jellegű dal vagy rigmus mégis elindul, akkor azt leállítja? 

Igen, nekünk ezt kezelnünk kell.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Szóval a szurkolói csoportok felelősséget vállalnak a kapu mögött szurkolók viselkedéséért?

Nem, de természetesen minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezeket a megnyilvánulásokat megelőzzük és kezeljük. A kapu mögött több ezer ember szurkol, ha a kanyarban 20 ember csúnyákat kiabál, akkor azt nem biztos, hogy azonnal orvosolni tudom.

A Debrecen elleni meccsel kezd a tábor. Ezeken a mérkőzéseken sem ritka a cigányozás. Akkor is zúgott, amikor nem volt bent a tábor, de más, ha ötezer ember kezd rá, és más, ha ötszáz. Ez szóba került a tárgyalásokon? 

A megegyezés szerint megpróbáljuk ezeket háttérbe szorítani. A zrikálás a szurkolói kultúra része, és nem akarjuk, hogy ez eltűnjön, de olyan mederbe kell terelni, ami még vállalható.

Nem azt mondom, hogy mostantól soha nem fog elhangozni a cigány szó a Ferencváros otthonában, de a meccseink nem erről szólnak majd.

A petárdákról és a görög tűzről született megállapodás? 

Egyelőre nem szeretnék beszélni erről, annyit elmondhatok, hogy ez is szóba került. Majd a mérkőzéseken kiderül.

A csapatról mit gondol? Fejlődik?

Szakmai kérdésekről nem szeretek állást foglalni, az én tisztem a szurkolás.

Biztos nézte a meccseket.

Többnyire igen. Néhány mérkőzést elmulasztottam, amire régebben nem igazán volt példa. A kupából való kiesést mindenesetre nem gondolom túlzott előrelépésnek. Ha bent leszünk, reméljük, hogy azokon a lélektani pontokon, amiken korábban nem tudott átlendülni a csapat, a segítségünkkel sikerül majd.

Thomas Dollt az utóbbi időben több kritika érte, függetlenül attól, hogy a csapat második a bajnokságban. Arról is megállapodtak a klubvezetéssel, hogy a szurkolók mennyire kritizálhatják a Ferencváros edzőjét?

Nem, pontosan az ellenkezőjét tartalmazza a megállapodás.

A kéréseink között szerepelt, hogy a szurkolói vélemény szabad legyen.

Ha nekünk az a véleményünk, hogy Thomas Dollnak takarodnia kell – csúnya szóval, most csak idéztem egy lelátói rigmust – akkor azt ki is mondhatjuk. Ez a játékosokra és a klubvezetésre is vonatkozik. Ezt Kubatov Gábor is elmondta a sajtótájékoztatón: politika nem lehet a lelátón, de ha őt szidjuk, az más tészta. Természetesen nem ez a célunk.

Azért, gondolom, a visszatérésnél elhangzik a jól ismert rigmusa: „Itt van a tábor, Kubatov, itt van a tábor!”

Ahogy a pirotechnikai részletekről, úgy erről sem szeretnék nyilatkozni a meccs előtt. A mérkőzésen minden kiderül.

Dollra visszatérve: mi a véleménye róla? Milyen edzőnek tartja? 

Szakmai kérdésekben nálam sokkal kompetensebb emberek vannak, de ha nagyon feszegetni akarjuk ezt a kérdést, akkor azt mondom, nem vagyok biztos abban, hogy az a jó út, amit Thomas Dollal jár a Ferencváros. Miközben azt sem gondolom, hogy neki mindenképp mennie kellene. A lelátóról majd sokkal jobban lehet érezni azt, hogy a játékosok mennyire küzdenek. Amit látunk, amit tapasztalunk, az alapján szeretnénk megítélni őt is, és nem az elmúlt évek alapján.

Amikor a csapat kupameccset játszott vidéken, önök is leutaztak, miután nem kellett szkennelni a stadionban. A mérkőzés után viszont nehezményezték, hogy a játékosok nem mentek ki a táborhoz. Megbocsátottak? 

A játékosokkal is tiszta lapot kell nyitni. Vannak sérelmek, de ezeken túl kell lendülnünk.

Mond olyat, aki megbántotta a kint maradókat? 

Nem is megbántotta, inkább az fájt, hogy egyetlen olyan aktív játékosunk se volt, aki kiállt volna amellett, hogy mi tényleg hiányzunk a stadionból.

Ennek mi az oka? 

Ha ezt most elkezdem keresgélni, akkor megint ott vagyunk, hogy milyen sérelmeink voltak a vezetéssel kapcsolatban. Ezt el kell engedni.

Hogy készülnek a visszatérésre? 

Részleteket nem mondhatok, de annyit elárulok, nagyot fog szólni a visszatérés, méltó lesz a Fradi-táborhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik