Foci

Magyar Kupa: a Honvéd megúszta, a Mezőkövesd és a Vasas nem

Korábban a témában:

A Budapest Honvéd együttese egy tizenegyesekkel épphogy, de sikerrel vívta ki a továbbjutást, a Mezőkövesd hosszabbítás után, a Vasas pedig a rendes játékidőn belül kipottyant a Magyar Kupa hetedik fordulójából.

A kispestiek esélyeshez méltón vezetést szerzett a másodosztályú Budaörs ellen Davide Lanzafame góljával a 33. percben. A Honvéd innentől nem vette igazán komolyan a meccset – igaz esélyük így is volt lezárni a mérkőzést – és ez a könnyedség megbosszulta magát: a 92. percben Tányéros Ádám a kapuba lőtte Bakos Szabolcs beívelt szabadrúgását, így döntetlennel ért véget a rendes játékidő. A párharc büntetőpárbajig húzódott, ahol az első 5-5 próbálkozásból mindkét oldalon csak egy hibázó volt, ám hatodjára Sajbán Miklós kihagyta a tizenegyesét, így a Honvéd jutott tovább.

Kiesett viszont a Magyar Kupa 7. fordulójában a Mezőkövesd, amelyet a tavaly még az NB I-ben futballozó Gyirmót ejtett ki hosszabbítás után. Pedig a Mezőkövesd szerezte meg a vezetést a 26. percben Novák Csanád révén, ám a hazaiak Stieber András találatával tíz perc múlva egyenlítettek. A rendes játékidőben nem változott az eredmény, ám a hosszabbításban Kiss Máté szabadrúgásával továbblőtte a hazaiakat.

Egyedül a Vasas dunaújvárosi vendégjátéka ért véget a rendes játékidőn belül: a DPSE 2-1-re győzött a késő esti mérkőzésen. A hazaiak a 36. percben szereztek vezetést egy szöglet utáni kavarodást követően egy szerencsés góllal. A második félidőben a 61. percben tudtak egyenlíteni az angyalföldiek, Kulcsár Tamás nagy szólója után Nikolaos Vergos góljával. A 90. percben azonban Csehi Tamás nyúlt bele egy távoli lövésbe, ami Kleisz Márkról becsorgott a vendégek kapujába.

Érdekesség, hogy a Ferencváros és a Vasas kiesésével a tavalyi döntő mindkét résztvevője a főtábla második fordulójában búcsúzott.

Eredmények – Magyar Kupa, 7. forduló, 2. főtáblás kör (a legjobb 32 közé jutásért)

Budaörs (NBII)–Budapest Honvéd 1–1 – 11-esekkel 4–5
Gyirmót (NBII)–Mezőkövesd 1–1 – hosszabbítás után 2–1
Dunaújváros (NBIII)–Vasas 2–1
Gödöllői SK (megyei I)–Újpest FC 0–3
Balatonfüredi FC (megyei I)–Paksi FC 0–7
Bátaszék (megyei I)–Balmazújváros 0–1
Eger SE (megyei I)–Puskás Akadémia FC 0–6
Iváncsa (NB III)–MTK Budapest (NB II) 1– 4
Csornai SE (NB III)–Nyíregyháza Spartacus (NB II) 2–4
Ceglédi VSE (NB II)–Soroksár (NB II) 0–4
SZEOL SC (NB III)–ETO FC Győr (NB II) 2–3
Szekszárd UFC (NB III)–Csákvár (NB II) 0–3
Törtel (megyei II)–Sényő (megyei I) 1–3
Andráshida (NB III)–BFC Siófok (NB II) 1–2
Pilisi LK (megyei I)–Zalaegerszegi TE FC (NB II) 1–3
Tatabányai FCE (megyei II)–Nagyecsed RSE (megyei I) 2–3
Mád FC (megyei I)–Békéscsaba (NB II) 1–4
Ibrány (megyei II)–Budafoki MTE (NB II) 0–3
Putnok FC (NB III)–Dorogi FC (NB II) 1–3
Somosi TC Salgótarján (NB III)–Vác FC (NB II) 0–1
Ásotthalmi TE (megyei I)–Rákosmente KSK (NB III) 0–5
Gyöngyösi AK (NB III)–Szentlőrinc SE (NB III) 2–1
Ercsi Kinizsi (megyei I)–Érdi VSE (NB III) 0–6
Bácsa (megyei I)–Vecsés (NB III) 1–1 – 11-esekkel 3–4
UFC Nagykanizsa (megyei I)–Olajmunkás SE Gellénháza (megyei I) 4–2 – hosszabbítás után
Salgótarjáni BTC (megyei I)–Szarvasi FC (megyei I) 2–4

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

MAMMOGRAPHY EXAMINATION 
Reportage in a radiology service in a hospital in Haute-Savoie, France. Digital mammogram. 

AMELIE-BENOIST / BSIP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.