Foci

A bukik már tudják, melyik edzőt rúgják ki legközelebb a Premier League-ben

Ahogy arról írtunk, a West Ham United labdarúgócsapata hazai pályán 3-0-ra kikapott a Brightontól. A londoniak legutóbb 1931-ben kaptak ekkora verés hazai pályán egy újonc ellen.

Nem akarok kifogásokat keresni, én vagyok az edző, vállalom a teljes felelősséget. Innentől kezdve a vezetőségen múlik a dolog

utalt a meccs után Slaven Bilic vezetőedző arra, hogy az állásába is kerülhet a West Ham botladozása.

A WHU az eddigi kilenc fordulóban csak kétszer nyert, van két döntetlenjük és már ötször kikaptak, 8-17 a gólarányuk. Csak a 17. a csapat, de a Leicester City megelőzheti, azaz visszacsúszhat a kiesőzónába az együttes.

A The Sun azt írja, a fogadóirodák azért fizetnek a legkevesebbet, ha Bilic lesz a következő edző, akit kirúgnak.

Nem nagyon szoktak tévedni, a szezon előtt például azt mondták, Frank De Boer lesz az első, akit menesztenek, a hollandot rekordgyorsasággal rúgta ki a Crystal Palace. A héten aztán a Leicester is megvált menedzserétől, Claudio Ranieri utódját, Craig Shakespeare a nyáron hosszabbított, most meg nézhet új munka után.

Bilic, aki korábban a többi közt horvát kapitány is volt, 2015 nyarán érkezett a West Hamhez, három évre írt alá. Az első szezonjában szárnylat és végül a hetedik lett a csapat, viszont a gondok már az előző idényben előjöttek és most is csak botladozik a United. A 41 éves szakember összesen 108 meccsen irányította a WHU-t, 41-szer nyertek, 29-szer döntetlent játszottak, 38-szor pedig kikaptak.

A fogadóirodák szerint amúgy Ronald Koeman helye sem valami stabil. Az Everton finoman szólva sem muzsikál valami fényesen, hiába költöttek egy zsák pénzt, majd’ 160 millió eurót a keret megerősítésére a nyáron, csak a 15.-el. A bukik Bilic után a második legkisebb pénzt a holland kirúgása esetén fizetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik