Foci

Most úsztak el a walesi vb-álmok?

Gyászol Wales, Gareth Bale sérülés miatt kihagyja a hátralévő két vb-selejtezőt.

Hogy mi a közös Gareth Bale-ben és Arjen Robbenben? Nemcsak az, hogy mindketten zseniális képességű futballisták – ráadásul mindketten ballábasok -, hanem az is, hogy csodaszámba megy, ha akár csak egy fél szezont lehúznak sérülés nélkül.

Bale-nek a tavalyi volt a legrosszabb éve a sérüléseket tekintve, mióta a Real Madridnál légióskodik, de az idei sem kezdődött valami fényesen, bár egészséges volt, sok kritikát kapott amiatt, hogy nagyon nem találta a formáját.

Azért a Dortmund elleni góljánál mutatott valamit a régiből:

Most viszont beütött a krach, Bale már az Espanyol elleni, 2-0-ra megnyert hétvégi meccsen sem volt a keretben, miután a Dortmund elleni BL-meccsen összeszedett egy sérülést. Zinedine Zidane, a Real edzője azt mondta, reméli, hogy nem súlyos a dolog, de most kiderült, hogy Bale kihagyja Wales soron következő két vb-selejtezőjét.

Amit persze a Realnál nem biztos, hogy bánnák, ellenben Walesben biztos kicsúszott néhány komolyabb fuckozás, mivel a tavalyi Eb-n elődöntőt játszó csapat a hátralévő két vb-selejtezőn, Grúzia és Írország ellen a továbbjutásért lép pályára – ezek szerint a legfontosabb játékosa nélkül.

Nyolc kör után Wales a második helyen áll a csoportjában, hátránya négy pont az éllovas Szerbia mögött, de a pótselejtezőre reális esélye van, erről a hétfői, írek elleni csata dönthet majd.

Mivel Wales 1958-ban szerepelt eddig első és egyben utolsó vébéjén is, érthetően felfokozott a hangulat, úgyhogy Chris Coleman kapitány most azon agyalhat, kivel pótolja a mostani selejtezőkön eddig négy gólt szerző kulcsemberét.

Akinek a mostani a 18. sérülése, mióta 2013 nyarán a Realhoz szerződött. Bale-t érte egy kisebb személyes kudarc is, mivel 2013 óta először nem őt választották hazájában a legjobb játékosnak, hanem az angol másodosztályban szereplő Reading védőjét, Chris Guntert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik