Foci

A PL nagyágyúi megint kitömték az ellenfeleket

Kiütéses győzelmet aratott a címvédő Chelsea, valamint az éllovas Manchester City is az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szombati játéknapján. A Crystal Palace egészen sokáig kihúzta a City ellen, azonban a 44. percben Leroy Sané szenzációsan vett át egy labdát, majd közvetlen közelről a kapuba gurított.

A második félidőben beindult a henger, Sterling kétszer is kapuba talált, majd Sergio Agüero lőtt gólt, végül Fabian Delph állította be a megsemmisítő 5-0-s végeredményt. Vereségével a Crystal Palace a tabella utolsó helyezettjeként továbbra is pont és gól nélkül áll.

A másik manchesteri alakulatnak már jóval nehezebb dolga volt a Southampton vendégeként. A három pontról Romelu Lukaku 20. percben elért találata döntött, a belga támadó hatodszor volt eredményes a bajnoki idényben. Érdekesség, hogy a két fél legutóbbi 13 összecsapásából immár a kilencedik alkalommal volt egygólos a különbség három döntetlen mellett.

A címvédő Chelsea a Stoke City vendégeként is hengerelt, Álvaro Morata a győztes együttesben mesterhármassal zárt. A spanyol csatár ezzel hatgólos a bajnokságban, sőt a spanyol csatár beérte Diego Costát, mindketten hat góllal és két gólpasszal kezdtek a klubban lejátszott első hat tétmeccsükön.

Nyert az Everton hazai pályán a Bournemouth ellen 2-1-re, a Burnley viszont nem bírt az újonc Huddersfielddel, a Tottenham Hotspur pedig rendkívül feszült hangulatú mérkőzésen győzte le a West Ham Unitedet.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Eredmények – Premier League, 6. forduló

Manchester City-Crystal Palace 5-0 (1-0)
Gólszerző: Sané 44′ Sterling 51′ 59′ Agüero 79′ Delph 89′

Southampton-Manchester United 0-1 (0-1)
Gólszerző: Lukaku 20′

Stoke City-Chelsea 0-4 (0-2)
Gólszerző: Morata 2′ 77′ 82′ Pedro 30′

Burnley-Huddersfield 0-0

Everton-Bournemouth 2-1 (0-0)
Gólszerző: Niasse 77′ 82′ ill., King 49′

Swansea City-Watford 1-2 (0-1)
Gólszerző: Abraham 56′ ill., Gray 13′ Richarlison 90′

West Ham United-Tottenham Hotspur 2-3 (0-2)
Gólszerző: Chicharito 65′ Kouaté 87′ ill., Kane 34′ 38′ Eriksen 60′
Kiállítva: Aurier 70′ (Tottenham)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik