Foci

Női foci: bedarálta a magyar válogatottat a sztrájkoló csapat

A magyar válogatott kedden kezdte meg a világbajnoki selejtező sorozatát az Európa-bajnoki ezüstérmes Dánia ellen. Hétfőig veszélyben volt a találkozó, ugyanis a dán válogatott tagjai szombaton nem álltak ki a hollandok elleni barátságos mérkőzésre. A sztrájk oka, hogy hazájuk szövetségével vitáztak a játékosok és azzal fenyegetőztek, hogy Gyirmóton sem lépnek pályára. Hétfőn azonban jelezték, vállalják a találkozót.

A 27. percben Harder esett el a tizenhatoson belül Szeitl Szilvia szorításában, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, melyet Nadim értékesített. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a játék, sőt az egalizálás is összejött egy szöglet után, amikor Csiszár Henriettát felrúgták a tizenhatoson belül. Jakabfi Zsanett sem rontotta el a büntetőt. Még a félidő vége előtt újra előnyt szerzett Dánia, Troelsgaard lőtte ki 25 méterrőla kapu jobb oldalát.

A második játékrészben aztán érvényesült a dánok játékereje, az 55. percben egy labdaszerzést követő gyors ellenakció végén Harder volt eredményes, majd a 67. percben Troelsgaard szerezte meg második gólját. A 74. percben egy szépen kijátszott akció végén ismét Troelsgaard mesterhármast szerzett, a kegyelemdöfést pedig Sörensen vitte be a 88. percben.

Az első félidei játékunkkal elégedett voltam, 45 percig nagyszerűen helytálltunk, azonban sajnos megmutatkozott, hogy jelenleg csak egy félidőt tudunk ilyen színvonalon futballozni. Ha a második félidőben beálltunk volna védekezni, nem lett volna ennyire nagy különbségű a vereség, de el kell ismerni, hogy a dán csapat ennyivel előrébb tart nálunk.

– mondta a mérkőzés után Markó Edina szövetségi kapitány.

Nem volt szerencsés a vb-selejtező sorozat sorsolásakor, a 2016-os olimpia ezüstérmes svéd és az Eb-ezüstérmes dán csapat mellett a horvát és az ukrán csapattal szerepel egy csoportban. A női válogatott legközelebb október 19-én játszik Horvátország ellen.

Eredmény – világbajnoki selejtezők, 1. mérkőzés

Magyarország – Dánia 1-6 (1-2)
Gólszerző: Jakabfi 39′ ill., Harder 27′ 55′ Troelsgaard 44′ 67′ 74′ Sörensen 88′

Ajánlott videó

Olvasói sztorik