Foci

Szalai Ádámék Liverpoolba utaznak csodát tenni

A német Hoffenheim labdarúgócsapata szerdán Liverpoolban, az Anfield Roadon lép pályára, a tét pedig a Bajnokok Ligája csoportköre. Nem könnyű a helyzete Szalai Ádám együttesének, ugyanis az első meccsen, hazai pályán kapott ki 2-1-re, márpedig

a Pool közel három éve, 2014 októbere óta nem kapott ki európai kupamérkőzésen otthon. Akkor a Real Madrid tudott diadalmaskodni ellene.

Ami Szalai Ádámot illeti, nagyszerűen játszott a hétvégén, olyannyira, hogy egy összeállításban be is került a forduló álomcsapatába – egyedüli csatárként. A Kicker szaklap szerint azonban nem ő, hanem vélhetően Wagner fog majd kezdeni a szerdai visszavágón.

Ami a játéknap többi meccsét illeti:

  • a ciprusi APOEL (amely vinné a felcsúti Maradonát a hírek szerint) fél lábbal a főtáblán a Slavia Praha ellen,
  • a bukaresti FCSB otthon juthat tovább a lisszaboni bravúriksz után,
  • a Young Boysnak Moszkvában kéne kijavítani egy elképesztő öngólt,
  • a Köbenhavn és a Qarabag pedig elég szoros csatára készül.

Két magyar érdekeltségű csapat, a Kleinheisler Lászlóval felálló Asztana és a Korhut Mihályt szintén bevető Hapoel sem tudta megugrani az utolsó akadályt, ők kedden elbúcsúztak a BL-től, az Európa Ligában folytatják. Kleinheisler a meccs elején megsérült, Korhut viszont végig a pályán volt.

BL-selejtező playoff, 2. mérkőzések, a szerdai program

Slavia Praha (cseh)-APOEL (ciprusi) 20.45 (az első mérkőzés eredménye: 0-2)

FCSB (román)-Sporting Lisboa (portugál) 20.45 (0-0)

CSZKA Moszkva (orosz)-Young Boys (svájci) 20.45 (1-0)

FC Köbenhavn (dán)-Qarabag (azeri) 20.45 (0-1)

FC Liverpool (angol)-Hoffenheim (német) 20.45 (2-1)

Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik