Foci

EL: Pátkai Máté lábában maradt a bravúr

Az Európa Liga playoff körében a Videoton csütörtök este 0-0-as döntetlent ért el Belgrádban. Az eredmény kifejezetten jó, az áhított csoportkörbe jutásról, a 2,6 millió eurós (790 millió forint) UEFA-bónuszról a jövő csütörtöki, telt házas felcsúti visszavágó dönt.

Lehetne rosszabb, de jobb is a magyar futballszurkolók szájíze. Rosszabb, ha a 68. percben a belgrádi Uros Djurdjevics által a hálóba bólintott gólt megadja a játékvezető. Szerencsére John Beaton spori már a fejelés pillanatában kiszúrta, a Partizan legértékesebb (3,5 millió euró) futballistája úgy fért oda a labdához, hogy előtte lerántotta Fiola Attilát.

A végén viszont a belgrádiak örülhettek, lévén a hosszabbításban Lazovics jobbról mesterien centerezett a remekül érkező Pátkai Máté elé, a középpályás lövését azonban bravúrral hárította Stojkovic kapus. Ha a 93. percben bemegy a ziccer, mindenképp bravúrról beszélhettünk volna, így legyünk visszafogottak, maradjunk a visszavágó szempontjából biztató végeredménynél.

Marko Nikolics, a Videoton mestere a találkozó után hasonlóan visszafogott volt és elmondta, a játék sajnos nem érte el azt a szintet, mint amennyire beharangozták a meccset.

Nem vagyok elégedett a játékkal, mert nem volt szép, a küzdelem dominált inkább. Nem szeretem a 0-0-s mérkőzéseket, az is igaz azonban, hogy hét játékosunk hiányzott. Fiatal csapattal is sikerült helyzeteket kialakítanunk, sőt a végén megnyerhettük volna a találkozót. Menet közben kellett két támadónkat is lecserélni, ez is lehet az oka annak, hogy nem találtunk a kapuba. Sajnálom, hogy megszakadt a sorozatunk, és ezúttal nem lőttünk gólt, igaz, nem is kaptunk. Nem változott semmi az esélyeket illetően a mérkőzés előtti állapothoz képest, Felcsúton, telt ház előtt dől majd el minden

– fogalmazott a tavasszal még a belgrádiakat bajnoki címhez segítő mester.

Kollégája, Miroszlav Djukics szerint is inkább a taktikai harc jellemezte a mérkőzést, mint a szép játék.

Nem dőlt el még semmi, a felcsúti visszavágó dönt mindenről. Mindkét csapat jól felkészült a másikból, ugyanilyen mérkőzésre számítok a második mérkőzésen is, az egészen apró részleteken múlik majd a továbbjutás. A játékosokon nagy volt a nyomás, hogy ne kapjanak gólt, Magyarországon könnyebb lesz számunkra. Lehet, hogy sok hiányzó volt a ellenfelünknél, de így is jól játszottak

– értékelt a vidi.hu-nak a szerb futball egyik legendája, aki 14 éven át profiskodott Spanyolországban, többek közt BL-döntőt játszott a Valencia csapatával.

Európa Liga, 4., utolsó selejtezőkör, első mérkőzés:

Partizan Belgrád (szerb) – Videoton 0-0
Stadion Partizana, Belgrád, v: John Beaton (skót)
Partizan: Stojkovic – Vulicevic, Ostojic, Miletic I, Jankovic (Durickovic 76.) – Jevtovic, Rádin, Miletic II, Soumah (Ilic 67.) – Djurdjevic (Jovanovic 79.), Tawamba
Videoton:
Kovácsik – Szolnoki, Fiola, Juhász, Stopira – Nego, Pátkai, Henty (Maric 75.), Hadzic (Géresi 33.) – Lazovics, Scsepovics (Szabó B. 43.)
sárga lap: Ostojic 4., Rádin 20., ill. Pátkai 23., Henty 46., Fiola 52., Szolnoki 56.
Visszavágó jövő hét csütörtökön, Felcsúton.

További eredmények:

AC Milan (olasz)-KF Shkëndija (macedón) 6-0 (3-0)
Ajax Amsterdam (holland)-Rosenborg (norvég) 0-1 (0-0)
FC Bruges (belga)-AEK Athén (görög) 0-0
Domzale (szlovén)-Olympique Marseille (francia) 1-1 (1-0)
Marítimo (portugál)-Dinamo Kijev (ukrán) 0-0
Altach (osztrák)-Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 0-1 (0-0)
Ludogorec (bolgár)-Suduva (litván) 2-0 (0-0)
Panathinaikosz (görög)-Athletic Bilbao (spanyol) 2-3 (1-0)
Viitorul (román)-Red Bull Salzburg (osztrák) 1-3 (1-3)
Legia Warszawa (lengyel)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 1-1 (0-0)
NK Osijek (horvát)-Austria Wien (osztrák) 1-2 (1-1)
Everton (angol)-Hajduk Split (horvát) 2-0 (2-0)
Apollon Limasszol (ciprusi)-Midtjylland (dán) 3-2 (1-1)
BATE Boriszov (fehérorosz)-Olekszandrija (ukrán) 1-1 (1-1)
Dinamo Zagreb (horvát)-Skënderbeu (albán) 1-1 (0-1)
FK Krasznodar (orosz)-Crvena zvezda (szerb) 3-2 (1-0)
Hafnarfjördur (izlandi)-Braga (portugál) 1-2 (1-0)
PAOK Szaloniki (görög)-Östersunds (svéd) 3-1 (1-1)
Vardar Szkopje (macedón)-Fenerbahce (török) 2-0 (1-0)
Viktoria Plzen (cseh)-AEK Larnaca (ciprusi) 3-1 (2-1)

szerdán:
Utrecht (holland)-Zenit (orosz) 1-0 (0-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik