Foci

Federer 15 mérkőzés óta nem talált legyőzőre

Roger Federer legyőzte Roberto Bautista-Agutot a montreali ATP-torna negyeddöntőjében, ezzel 15 mérkőzés óta veretlen.

A 36 éves klasszis mindössze 68 percig tartó mérkőzésen nyert, fikarcnyi esélyt sem adott a spanyol ellenfelének. Az elődöntőben a holland Robin Haase lesz majd az ellenfele.

Úgy gondolom Montrealban megéri agresszívan játszani, meg aztán magabiztos vagyok a hálóhoz közel is, miért ne töltenék el több időt az alapvonalnál előrébb?

– mondta a BBC-nek a negyeddöntőt követően Federer.

Miután Rafael Nadal kiesett, Andy Murray pedig csípősérüléssel bajlódik, Federer előtt felcsillant a lehetőség, hogy ismét a világranglista élére kerüljön. Ehhez első lépésként következő ellenfelét, az 52. helyen rangsorolt Haasét kell legyőznie, aki nagy csatában fordított az argentin Diego Schwartzman ellen.

Már elődöntőben a Nadalt legyőző fiatal játékos
Mindössze 18 esztendős a kanadai tehetség, de ha így folytatja nagy jövő áll előtte.

Amennyiben megnyeri a montreali tornát a svájci játékos és Cincinnatiben legalább olyan jól szerepel, mint Nadal, övé lehet az elsőség.

ATP-TORNA, MONTREAL (5.27 millió dollár, kemény pálya)

NEGYEDDÖNTŐ
Roberto bautista-Agut – Roger Federer 4:6, 4:6
Robin Haase – Diego Schwartzman 4:6, 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik