Foci

Korhut és Kleinheisler örülhetett a BL-selejtezőben

Négy magyar focistából kettő csapata továbbjutott a Bajnokok Ligája 3. selejtezőköréből, így már csak egy párharcra vannak a főtáblától. Az EL-ben hátrányt jelentett a hazai pálya.

Korhut Mihály csapata, a Hapoel Beer-Seva idegenben szerzett góllal jutott tovább a BL-selejtező 3. fordulójából, Kádár Tamás kiesett a Dinamo Kijevvel, Nagy Dominik (Legia) és Kleinheisler László (Asztana) csatájából az előbbi jött ki jobban.

Korhuték a szerdai visszavágón 3-1-re kaptak ki a Ludogorec vendégeként, de az első meccsen 2-0-ra nyertek. A bolgár együttes a visszavágón 33 perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát, és a második félidő közepéig továbbjutásra állt.

A 61. percben azonban szépítettek az – előző fordulóban a Budapest Honvédot búcsúztató – izraeliek, és a vereség ellenére kiharcolták a továbbjutást. A vendégcsapatban a magyar válogatott hátvéd, Korhut Mihály végigjátszotta a mérkőzést.

A Dinamo Kijev a kilencvenedik percben kapott gólt a Young Boys vendégeként, a svájci házigazdák számára a 2-0-s győzelem továbbjutást ért. Kádár Tamás végig a pályán volt az ukrán együttesben, a 73. percben sárga lapot kapott.

Nagy Dominik végigjátszotta a varsói Legiában az Asztana elleni találkozót, akárcsak a vendégeknél Kleinheisler László. Nagy sárga lapot kapott az összecsapáson, amelyet 1-0-ra nyert meg a lengyel gárda, ám így is a kazahok jutottak tovább 3-2-es összesítéssel.

BL-selejtező, 3. forduló, visszavágók

FC Köbenhavn (dán)-Vardar Szkopje (macedón) 4-1 (2-1)
Továbbjutott: az FC Köbenhavn 4-2-es összesítéssel.

Viktoria Plzen (cseh)-FCSB (román) 1-4 (0-1)
Tj.: az FCSB 6-3-as összesítéssel.

Young Boys (svájci)-Dinamo Kijev (ukrán) 2-0 (1-0)
Tj.: a Young Boys 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

Hafnarfjördur (izlandi)-Maribor (szlovén) 0-1 (0-0)
Tj.: a Maribor kettős győzelemmel, 2-0-s összesítéssel.

Ludogorec (bolgár) – Hapoel Beer-Seva (izraeli) 3-1 (2-0)
Tj.: a Hapoel Beer-Seva 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

Ajax Amsterdam (holland)-OGC Nice (francia) 2-2 (1-1)
Tj: a Nice 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.

Legia Warszawa (lengyel)-Asztana (kazah) 1-0 (0-0)
Tj.: az Asztana 3-2-es összesítéssel.

Olimpiakosz (görög)-Partizan Beograd (szerb) 2-2 (1-1)
Tj: az Olimpiakosz 5-3-as összesítéssel.

HNK Rijeka (horvát)-Red Bull Salzburg (osztrák) 0-0
Tj.: a Rijeka 1-1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

Rosenborg (norvég)-Celtic Glasgow (skót) 0-1 (0-0)
Tj: a Celtic 1-0-s összesítéssel.

APOEL (ciprusi)-Viitorul (román) 4-0 (0-0, 1-0, 4-0), hosszabbítás után
Tj.: az APOEL 4-1-es összesítéssel.

BATE Boriszov (fehérorosz)-Slavia Praha (cseh) 2-1 (1-1)
Tj.: a Slavia Praha 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

CSZKA Moszkva (orosz)-AEK Athén (görög) 1-0 (0-0)
Tj.: a CSZKA Moszkva kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

Istanbul Basaksehir (török)-FC Bruges (belga) 2-0 (2-0)
Tj.: a Basaksehir 5-3-as összesítéssel.

kedden:
Sheriff Tiraspol (moldovai)-Qarabag (azeri) 1-2 (0-1)
Tj.: a Qarabag, 2-1-es összesítéssel.

A párharcok vesztesei az Európa Liga selejtező utolsó körében folytathatják. A selejtező negyedik – utolsó – fordulójának párosításait pénteken sorsolják. A zárókör párharcainak győztesei a BL főtáblájára, míg a vesztesek az Európa Liga főtáblájára kerülnek.

 

EL: a hazai pálya hátránya

Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágók

AEL Limasszol (ciprusi)-Austria Wien (osztrák) 1-2 (0-1)
Továbbjutott: az Austria Wien, 2-1-es összesítéssel.

FC Sion (svájci)-Suduva (litván) 1-1 (0-0)
Tj.: a Suduva, 4-1-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik