Foci

Berg: Magyarországon sok a lobbi és az emberek kevésbé értik mások szerepét

A 2016-17-es idényben második helyen végzett a Videoton, ezért a klub vezetése úgy döntött, hogy nem Henning Berggel vág neki a következő idénynek a kispadon, helyette Marko Nikoliccsal kezdték el a közös munkát. Berget Norvégiában kérdezték arról, milyen tapasztalatokkal gazdagodott hazánkban és a fehérváriak volt edzője nem leplezte a véleményét.

Elég meglepő vonások vannak Magyarországon, ha például azt nézzük, hogyan kommunikálnak néha egymással az emberek. Sok a lobbi és kevésbé értik meg az emberek a többiek szerepét, picit más ott a hierarchia. Az is egészen más volt, ahogyan a játékosokkal kellett dolgoznunk. Akik többet játszhattak, azok sokat fejlődtek, viszont nehezen viselték el a mellőzöttek, hogy nem jutnak elégszer szóhoz

– mesélte a norvég szakember az rb.no-nak, de magáról a bajnokságról is megvan a véleménye.

Az elején eléggé instabil volt a csapatom. A keret, amelyet átvettünk nem volt elég ahhoz, hogy Európában és a bajnokságban is versenyképes legyen. Megváltoztattuk a csapat játékát támadásban és védekezésben egyaránt. Mi lőttük a legtöbb gólt és mi kaptuk a legkevesebbet. Ilyen helyzetben normális esetben a csapatod bajnok lesz, de pechünkre nem így történt

Külön kitért a Budapest Honvéd bajnoki címére is Berg, bár valószínűleg jobban járt volna, ha nem teszi.

A csapat, amely végül bajnok lett, a tavaszi 17 meccséből 13-at megnyert. Ez egyszerűen nem volt normális a Honvéd részéről! Sokkal több mérkőzésen győztek ahhoz képest, amit várni lehetett tőlük

A norvég edző egyébként azzal zárta az interjút, hogy továbbra is edzősködni szeretne majd, az új kihívások érdeklik – és az, hogy szabad kezet kapjon a munkája során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik