Foci

Megkezdődött az MTK átalakulása

Az MTK elnöke, Deutsch Tamás nem sokkal azután, hogy a fővárosi futball klub kiesett az élvonalból drasztikus változásokat ígért. Rögtön ilyen változás volt, hogy nem hosszabbították meg a decemberben kinevezett Tamási Zsolt vezetőedző szerződését sem, így mindenképpen nagy változások előtt áll a fővárosi klub. Ettől függetlenül a szakember maradhatott volna a klub alkalmazásában, hiszen tizenkét éven keresztül irányította a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiát, azonban közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal Tamási.

Minderről egy keddi interjúban mesélt Tamási Zsolt, ahol mint elmondta közösen döntöttek úgy az MTK-val, hogy ennyi volt, de szép emlékeket őriz majd a klubról. Az interjúban egyébként arra is kitért a szakember, hogy Jurij Kolomojec, a csapat csatára élesen bírálta, amiért gyenge színvonalú és kevés edzések voltak az MTK-ban, ráadásul őt sem hagyták extra munkát végezni.

Nálunk is volt erőnléti edző, mértük a játékosok mutatóit és ezekhez a számokhoz igazítottuk az edzéstervet. Minden egyes alkalommal erősítő programmal kezdtünk, bárki kondizhatott az edzések előtt és után is. Mivel felnőtt emberekként kezeltük a játékosokat, a foglalkozást követően természetesen mindenki végezhetett még külön munkát, ahogy Jurij többször is megtette. Ezen kívül több alkalommal részt vett a fiatal játékosainknak tartott plusz technikai foglalkozáson.

– mondta Tamási a csakfoci.hu-nak adott interjúban, ahol azt is megjegyezte, az ukrán támadó nem váltotta be a reményeket.

A stábtagokon kívül a keret is lassacskán változásokon ment keresztül, elsősorban az egykori játékosok visszacsábításán fáradozik a klub: visszatért Lencse László a Puskás Akadémiáról, Szentpéteri Viktor Vácról, Bori Gábor a Mezőkövesd, Balogh Béla a Gyirmót csapatától és szerdán Vass Patrik visszatérését is bejelentette az MTK.

Elsőre tehát úgy tűnik, hogy a klub visszagyűjtötte korábban eladott játékosait és azokra támaszkodva próbálnak meg újra visszajutni az NB I-be, de majd még kiderül, hová tart pontosan a megújulás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik