Foci

Az Újpest-szurkolók “nekimentek” a klubvezetésnek

újpesti szurkolók (Array)
újpesti szurkolók (Array)

Egy, az Újpest FC honlapján megjelent hétfő reggeli interjú  kiverte a biztosítékot a lila-fehér szimpatizánsok között. A klub ügyvezetője kilátásba helyezte, hogy megváltoztatják a klub címerét. A terv szerint az arculatváltásba a szurkolókat is bevonnák.

Dr. Gyarmati Eszter a honlapon azzal érvelt, hogy a hagyományok tisztelete mellett az elmúlt 132 évben is több változás volt már a címerben, ezért a klub arra kérte a tervezőket, olyan címerötletekkel álljanak elő, amelyek „megfelelnek a mai modern stílusirányzatoknak, ugyanakkor megtartják a jellegzetes motívumokat”. Nos, ezek a javaslatok születtek.

Forrás: ujpestfc.hu

 

A tervek szerint a három opcióból a szurkolók szavazással választhatnak, de az is lehet semmi sem lesz az egészből. Ugyanis a hír megjelentetése után két órával “felrobbant” a klub közösségi oldala. A szurkolók valósággal nekimentek a vezetésnek.

Honlapunk megkereste az egyik olyan törzsszurkolót, aki még a csapat edzéseit is rendszeresen látogatja.

Még nem tértem magamhoz. 132 éves klub hagyományait nem lehet csak úgy néhány vonallal megváltoztatni. Szégyen

– fogalmazott a klub fanatikusa.

A hétfő reggeli 11.20-as állapotok szerint 133 komment érkezett a klub közöségi oldalára. Akkurátusan végigolvastuk valamennyit, de egyetlen támogató, vagy felhőtlenül boldog szurkolói véleménnyel sem találkoztunk. Mind a 133 kommentet bemásolhatnánk, de álljon itt csak a tíz leginkább jellemző vélemény:

  • Ugye ezeket a logókat NEM GONDOLTÁTOK KOMOLYAN?? Ki tervezte? Egy 5 éves gyerek? Egy 80 éves mamika ECDL tanfolyamon?
  • Könyörgök, ne legyen új címer!!!!!! Nem vagyok az arculat váltás ellen, de ezek nagyon rossz alternatívák!!!!!
  • Ezek a logótervek… pffff…..
  • Én arra szavazok, hogy maradjon a mostani címer, aki meg ezt a három új valamit tervezte, az gyermekrajz pályázaton se nagyon induljon. Az ötlet is felháborító.
  • Nem kérünk a címerből!!!!!!! Maradjanak meg ezek a tervek a turbo rágo ajándekaként!!!
  • Hol van ebbe a tradicio? Csak a hulye modernizaciot velem felfedezni! Minek kell cimert valtoztatni?
  • Mik ezek a szarok, amit “új címerkén” csináltak? 1. A régi címer teljesen jó. 2. Ha már mindképp változtatni akarnak (ne!) , akkor egy hozzáértő grafikust kérjenek meg, ennél online logotervezővel fél óra alatt igényesebbet csinálok.
  • Most megyünk a Juventus meg a Puskás után? Ne hülyéskedjen már senki! Van egy klasszikus címer, ahhoz méltóan kellene játszani, nem ilyen minősíthetetlen logókra cserélni! Amúgy is vicc mind a három! Semmi stílus, semmi jellegzetesség (ha csak az nem, hogy minősíthetetlenek). Felháborító!
  • QRVA GYENGE!
  • A címerünk SZENT!!! Tilos hozzányúlni!!!!

Újpest, 25 év nyugalom

Tavasz végére abszurd helyzet állt elő Újpesten, úgy tűnt, a csapat ismét idegenben, a fővárostól távol, Szolnokon kénytelen lejátszani a hazai bajnoki meccseit.

Nos, jelen állás szerint úgy néz ki, e tekintetben legalább megnyugodhatnak a szurkolók. Dr. Gyarmati Eszter, a klub ügyvezetője az interjúban úgy fogalmazott:

Bár a tárgyalások elején nem mindenben értettünk egyet Őze István Úrral, de mára már ez teljes mértékben megváltozott. A jó kapcsolatnak és a megannyi tárgyalásnak köszönhetően sikerült megegyeznünk egy mindkét fél számára kielégítő, hosszú távú stadionbérlési megállapodásról. Örömmel tájékoztatjuk a szurkolóinkat, hogy az UTE-val történt megállapodás értelmében, ha és amennyiben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, mint az állami tulajdonban levő stadion vagyonkezelője engedélyezi, 25 éven keresztül játszhatjuk a hazai összecsapásainkat az egyetlen otthonunkban, a Szusza Ferenc Stadionban. Véleményem szerint ez a szerződés nemcsak a szurkolóinknak, hanem a csapatnak is egyfajta stabilitást biztosít, amelyet remélhetőleg az eredményekben is viszontláthatunk majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik