Foci

Felkészülés: A Honvéd nem bírt az újonccal, a Vasas megverte a Halit

24.hu
24.hu

2017. 06. 24. 14:04

Korábban a témában:

Lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését a Budapest Honvéd, hazai pályán kétgólos hátrányba került az NB I-ben újonc Balmazújvárossal szemben, de már a szünet előtt egyenlített. A második félidőben már nem is esett több gól.

A Horváth Ferenccel először pályára lépő Balmazújváros egy oldalsó szabadrúgást követően kipattanó labdából volt eredményes, majd Vólent Roland talált be egy szép kombináció végén.

Erik van der Meer – aki szintén először ült új csapata kispadján – csapata két percen belül egyenlített. Koszta Márk egy szöglet után kifelé vágódó labdát vágott kapásból a kapuba, Davide Lanzafame pedig egy kezezés miatt megítélt 11-es értékesített.

Ezalatt a Vasas 3-1-re legyőzte a Szombathelyi Haladást, ezzel zsinórban harmadik edzőmérkőzésén nyert: először az izraeli Beitar Jeruzsálemet, majd az osztrák Sturm Grazot tudták felülmúlni.

Az első játékrészben csak Kire Risztevszki fejesea törte meg a gólcsendet, fordulás után a félidő derekán beindult a góleső: Mahir Saglik a 64. percben szerzett újabb találatot, erre kilenc percen belül válaszolt a Haladás. Csakhogy Mészáros Karol szépítése után öt perccel Király Botond beállította a 3-1-es végeredményt.

A Budapest Honvéd július 11-én játszik az Apoel Beer-Sevával a Bajnokok Ligája selejtezőjében, míg a Vasas június 29-én játszik Európa-liga selejtezőt a Beitar Jeruzsálemmel.

Végeredmény – Felkészülési mérkőzések

Budapest Honvéd–Balmazújváros 2–2 (2–2)
Gólszerzők: Vólent ill., Koszta, Lanzafame

Vasas–Haladás 3–1 (1–0)
Gólszerzők: Risztevszki 26′ Saglik 64′ Király B. 78′ ill. Mészáros K. 73′

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

JERUSALEM, ISRAEL - DECEMBER 11:  Protesters burn a poster of U.S. President Donald Trump in front of the Damascus Gate at the entrance to the Old City on December 11, 2017 in Jerusalem, Israel. In an already divided city, U.S. President Donald Trump pushed relations in the city to breaking point after making the announcement to recognize Jerusalem as Israel's capital.  (Photo by Chris McGrath/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.