Foci

Azerbajdzsánban lehet a 2019-es BL-döntő

Bakuban, vagy Madridban rendezik majd a Bajnokok Ligája döntőjét 2019-ben. Az európai szövetség (UEFA) szerdán közölte, hogy csak az azeri és a spanyol szövetség felelt meg a pályázati feltételeknek. A finálé vagy a bakui Olimpiai Stadionban, vagy a madridi Metropolitano Stadionban lel otthonra – utóbbi az Atlético Madrid új otthona lesz.

Bakuban 2015-ben épült föl az Olimpiai Stadion, hogy otthont adjon az első Európai Játékoknak, s kifejezetten úgy tervezték meg, hogy minden kritériumnak megfeleljen. Ha pedig az Európai Olimpiai Bizottság számára megfelelt, vélhetően az UEFA sem talál majd kivetnivalót a létesítményben.

Érdekesség, hogy Baku a szintén két év múlva sorra kerülő Európa Liga-finálé lebonyolítására is jelentkezett, amelyre az azerieken kívül két másik város is bazírozik: a sevillai Ramón Sánchez Pizjuán Stadion, valamint az isztambuli Besiktas Aréna.

Az UEFA vezető testülete szeptember 21-én dönt a helyszínekről, a grémium figyelembe veszi majd azt is, hogy az adott országban mennyire szabad a sajtó és mennyire tartják tiszteletben az emberi jogokat.

Jövőre Kijevben lesz a Bajnokok Ligája fináléja, míg az Európa Liga döntőjének Lyon ad otthont.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik