Foci

Marco Rossi azért megy, mert a legkevesebbet kereste

marco-rossi(650x433)(1).jpg (Array)
marco-rossi(650x433)(1).jpg (Array)

Én Amerikai vagyok, nálunk 1865-ben eltörölték a rabszolgaságot. Tehát én nem engedem el Marco Rossit, ő megy. Marco Rossi február környékén döntött úgy, hogy távozik. Éreztem rajta, hogy elvágyik. Azt mondta, hogy szeretne egy erősebb bajnokságba igazolni, és több pénzt keresni. Ezek után, két hónappal ezelőtt meghallgattuk az utódjelölteket, így nekünk jóval a bajnokság vége előtt megvolt az aláírt szerződésünk az új vezetőedzővel

– fogalmazott George F. Hemingway az M4 hétfő esti Sport7fő  című adásában, ami azt jelzi, úriemberek annyira tudnak titkot tartani, hogy hónapokkal később a nagy örömködés közepette még Eppel Márton, az NB1 gólkirálya is ledöbbent a hír hallatán.

A Honvéd tulajdonosa találgatásnak nevezte azt a riporteri állítást, miszerint a bajnokcsapat olasz edzője kereste a legkevesebbet az NB1-es kollégák között, de egyúttal nem is cáfolta az információt.

Maga Rossi ezzel szemben arra utalt egy korábbi nyilatkozatában, hogy nem érezte a csapat eredményességével arányban álló megbecsülést a klubvezetés részéről, ami azt sejteti, mégiscsak igaz lehet az állítás, George F. Hemingway nem alkudott meg vele fizetésemelésről.

Arról ezek után minden bizonnyal megoszlanak a vélemények, hogy a bajnokcsapat edzőjének utolsó helye a fizetési rangsorban szégyen, vagy Magyarországon ez a realitás, az átgondolt tulajdonosi üzletpolitika.

Tudni kell, a Honvéd a 12 NB1-es klub közül az egyik, ha nem a legkisebb költségvetéssel dolgozó alakulat. Hemingway tehetős ember, de nem kegyeltje a kormánypártnak. Klubja a Fradival, Videotonnal, Felcsúttal, Mezőkövesddel ellentétben nem is részesül milliárdos TAO és egyéb módon a klub mellé “terelt” állami cégek által osztogatott támogatásban, a stadionfelújítás is évek óta csak ígéret Kispesten.

A tulajdonos éppen ezért rendkívül átgondolt gazdálkodást folytat, fél évente ad el játékost hol a hazai piacra – mint télen Prosser Dánielt Felcsútra és Botka Endrét a Fradiba együtt cc. egy millió euróért -, hol külföldre, mert nem hajlandó ésszerűtlenül költekezni, játékosnak, edzőnek olyan havi fizetést beígérni, fizetni, amire nincs meg a fedezete.

Hiába a BL-indulást érő első hely, Hemingway minden bizonnyal idén nyáron is eladja legjobbjait. Így nem csak Marco Rossi távozik a kispadról, hanem alighanem a gólkirály Eppel Márton is.

Ennek ismeretében még inkább dicséretes a Honvéd bajnoki címe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik