Foci

Kispesten 2019-ben lesz leghamarabb stadion

Még ki sem írták a közbeszerzési pályázatot, így még várni kell a piros-fekete palotára a Havanna lakótelep tőszomszédságában.

A Digi Sport hétfői Reggeli Start című műsorának vendége volt a kispesti klubtulaj. George F. Hemingway kifejtette: mivel van hol játszaniuk, ezért aktuálisan a stadionfejlesztésnél előrébb való az edzőközpont felépítése. Ez az év végére készülhet el. Így az új stadion bontása csak eztán, várhatóan 2018 elején kezdődhetnek el és 2019-ben épülhet meg. Ahhoz képest, hogy már 2014-ben bejelentették az új Bozsi-stadion érkezését, ez nem valami gyors folyamat.

A tulajdonos biztosan ezért tartotta fontosnak, hogy egyúttal cáfolja a beruházás csúszását, és hogy nincs jelentkező a közbeszerzésre, jelezte.

Utóbbira azt mondta, a közbeszerzést még ki sem írták.A játékvezetői vizsgával is rendelkező klubvezető a Vasas elleni, szombaton elveszített mérkőzéssel kapcsolatban azon a véleményen van, hogy az angyalföldiek győztest gólját “kis lesállás” előzte meg, de hozzátette, ha az asszisztens téved, a játékvezetőnek nehéz őt felülbírálnia.

Lanzafame kihagyott büntetőjéről azt mondta, mivel előtte az olasz játékos ellen követték el a szabálytalanságot, s emiatt húzta a lábát, ezért ő inkább Eppel Mártonnal rúgatta volna a büntetőt.

Lanzafame száz tizenegyesből általában kilencvenkilencet berúg, sajnos ez volt a századik

– fogalmazott Hemingway.

A Budapest Honvéd tulajdonosa szerint egyelőre nem dőlt el, hogy a következő idényben is Marco Rossi marad-e a vezetőedző. Egyúttal megnyugtatta a kispesti drukkereket, hogy a csapat együtt maradhat, mert a játékosok közül egyedül a csapatkapitány Hidi Patrik szerződése jár le a nyáron, az Újpesttől kölcsönvett Zsótér Donát viszont az idény végén valószínűleg távozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik