Foci

EL: Mourinho tipikus mourinhósan nyert

A Pep Guardiola-klónnak nem sikerült meglepetést okoznia a 22,8 éves átlagéletkorú holland csikócsapatával a rutinosabb Manchester United ellen. Akár ennyire leegyszerűsítve el lehet mondani, mi is történt szerda este Stockholmban az Európa Liga döntőjében (Ajax – MU 0-2)

A Manchester United nyerte az Európa Ligát
José Mourinho csapata magabiztosan verte 2-0-ra az Ajaxot a stockholi döntőben.

Kicsit bővebben pedig azért nyert a United 2008 után ismét nemzetközi kupadöntőt, illetve hódította el a klub történetében először az Európa Ligát (korábbi nevén UEFA-kupát), mert José Mourinho bizonyítottan a világ egyik legtöbb csatát és kupát – tizennégy kupadöntő, tizenkét győzelem, az első edző, akinek két BL, és két EL-serlege van – nyerő, edzője, míg Peter Bosz még csak jó úton halad abba az irányba, hogy egyszer ő is nyerjen valamilyen nagy nemzetközi trófeát.

A portugál edző szerda este sem adta fel filozófiáját, amely úgy szól, térképezd fel alaposan ellenfeled erősségeit, majd előbb öld meg a játékát, de eközben végig koncentrálj a saját erényeidre. Ennek megfelelően Pogba és Fellaini uralta a középpályát, és az angolok nem is kockáztattak, nem nyíltak ki a szélvész gyors holland fiatalok ellen. Inkább védekeztek, ahogy a Mourinho csapatok szoktak és lesben álltak az ellenfél hibáira várva. Kidolgozott támadást nem is vezettek, de a szerencse kétszer is besegített nekik.

Intelligens futballt játszottunk, tudtuk, hogy nyerhetünk, és ennek megfelelően építettük fel a taktikát. Tudtuk miben jók és elképesztően hatékonyan fojtottuk meg a játékukat. Sok költő van a futballban. Akadnak, akik hosszú labdákkal operálnak, mert a levegőben szeretnék megnyerni a meccset, mások meg labdát szeretik birtokolni, ezért a földön passzolgatnak, de mégsem nyernek kupát. Ehhez képest mi három trófeát nyertünk ebben az idényben, elértük a BL-indulást is. Elégedett vagyok a játékosaimmal, nekem személy szerint meg talán ez volt a legnehezebb idényem, amelyben kezdetektől fogva az EL-győzelem volt az egyik fő cél

– értékelte maga és csapata sikerét Mourinho a mérkőzést követően

Ahhoz, hogy megnyerj egy döntőt, sokszor el kell előtte veszítened egyet. Csapatom sokat tanult ebből a döntőből, ahol minden újdonságot jelentett. Többet birtokoltuk a labdát, de miután egy szerencsétlen góllal hátrányba kerültünk.

Pogba gólja:

Így különösen nem volt egyszerű a United taktikája ellen futballoznunk és az is igaz, hogy a test-test elleni játékban fejlődnünk kell. A szünet utáni gyors gól megpecsételte a sorsunkat.

Mkhitaryan gólja:

Összességében unalmas meccs volt, csalódott vagyok, mert nem azt az Ajaxot láttam, amelyet látni akartam, amelyet elképzeltem a meccs előtt

– szomorkodott az Ajax-mester Peter Bosz.

Eredmény – Európa Liga, döntő

Friends Aréna, Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)

Ajax Amszterdam (holland) – Manchester United (angol) 0-2 (0-1)

Ajax: Onana – Veltman, Sanchez, De Ligt, Riedewald (De Jong, 82.) – Klaasen, Schöne (van de Beek, 70.), Ziyech – Traoré, Younes, Dolberg (Campos, 62.)

Manchester United: Romero – Calencia, Smalling, Blind, Darmian – Herrera – Mata (Rooney, 90.), Fellaini, Pogba, Mkhitaryan (Lingard, 74.) – Rashford

Gólszerző: Pogba (18.), Mkhitaryan (48.)

Sárga lap: Veltman (58.), Younes (64.) illetve Mkhitaryan (31.), Fellaini (52.), Mata (78.)

Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik