Egy fogszabályzós, itt-ott pattanásos, tizennyolc éves tinédzser addigi életének legszebb napját akarta megünnepelni. Alig néhány perce írta alá szerződését a Manchester Uniteddel, a világ akkori egyik legnagyobb klubjával, ráadásul azonnal megkapta a távozó szupersztár, David Beckham hetes számú mezét is. Cristiano Ronaldo elfogódottan, rajongva nézett menedzserére, Jorge Mendesre, aki csak annyit mondott neki: „Ha visszaérünk a hotelbe, kibontunk egy pezsgőt.”
A dugó azonban sohasem pukkant. Mendes ugyanis nem ért rá – gyakorlatilag abban a pillanatban csörögni kezdett a telefonja, ahogy megtette az ígéretét fiatal ügyfele számára. A nap hátralévő részében folyamatosan tárgyalt, intézte többi védence ügyeit, dolgozott más átigazolásokon. Mire késő éjszaka végzett az aznapi penzummal, az ünneplés ideje már lejárt.
Kevés történet írja le olyan szemléletesen a világfutball egyik legnagyobb hatalmú háttéremberének jellemét, mint a fenti. Mendest az őt ismerők legtöbbször munkamániásnak, precíznek és nyughatatlan maximalistának festik le – miközben a külső szemlélő számára ő a futballvilág legnagyobb ragadozója: egy csillapíthatatlan étvágyú cápa, aki gondolkodás nélkül fal fel mindent, ami az útjába kerül.
Valahogy szinte minden az útjába kerül
A lisszaboni születésű Mendes semmit sem kapott ingyen a sorstól. Átlagos portugál munkáscsaládban jött világra, és már kora gyermekkorában dolgoznia kellett, hogy be tudjon szállni az otthoni költségekbe. Háztartásbeli édesanyja szalmakalapokat szőtt, a kis Jorgenak ezeket kellett eladnia a tengerparton, miután minden kora hajnalban buszra szállt.
Mendesben épp ezért hamar kialakult a kalmárszellem. Rövidesen már nem csak kalapokat árult, hanem használt ruhákat is. Egy barátja bérelt egy kisebb bódét a parton, de mindössze 500 escudót keresett naponta, ami a bérleti díjjal együtt éppen elég volt ebédre, buszjegyre, és egy kis harapnivalóra hazafelé. Jorge betársult mellé, és néhány héten belül a tízszeresét kereste napi szinten, mint a haver.
Simulékony, barátságos természete népszerűvé tette a vásárlók között, de a kollégák is szívesen társultak vele, mert Mendes őszinte volt, látszólag nyílt kártyákkal játszott, és hagyta keresni a partnereit. Arra persze azért mindig kínosan ügyelt, hogy legtöbb profitot ő tegye zsebre. Ezt a fajta versenyszellemet a pályáról hozta magával, hiszen gyermekkora óta futballozott.
Mindent véresen komolyan vett. Amikor elkezdett dolgozni a híres fagylaltgyár, a Cornetto üzletében, csak annyi volt a feladata, hogy tartsa a tölcsért, miközben a munkafolyamat végtermékeként belefolyik a jéghideg desszert. Mendes mindezt úgy adta elő a barátainak, hogy övé a világ legfontosabb, és legfelelősségteljesebb munkaköre, és nélküle megállna a gyár működése. Küldetéstudata volt, és minden másnál jobban áhította a sikert. Fontos, megkerülhetetlen figura akart lenni, mióta az eszét tudta.
Húsz éves korában egy családi tragédia következményeként hagyta el Lisszabont és a gyermekkort. Meghalt a bátyja felesége, ő pedig a testvére után költözött Viana do Castelóba, hogy segítsen neki az unokaöccse nevelésében. A focit nem hagyta abba, tovább játszott a helyi csapatban, de a fókuszban most is az üzlet állt: nyitott egy videotékát egy elhagyatott bevásárlóközpontban.
Persze esze ágában sem volt itt megállni. A nyereséget befektette egy szórakozóhelybe, amit Luz do Marban nyitott, közvetlenül a spanyol határ mellett. Ez a hely már kifejezetten alkalmas volt arra, hogy belekóstoljon a társasági életbe is, lévén rengeteg profi futballista járt hozzá bulizni.
A kocka el volt vetve
Ma már nehéz elképzelni, de az 1966. január 7-én született Mendes számos üzleti próbálkozása mellett egészen 29 éves koráig, 1995-ig nem volt több egy igyekvő, vállalkozó szellemű szurkolónál. Akkor azonban találkozott Nuno Espirito Santóval, a Guimaraes tartalékkapusával, aki hiába akarta klubjában kiszorítani a kezdőből a veterán Nenót, nem igazán sikerült neki. Szeretett volna külföldre szerződni, tiszta lappal kezdeni, és meg is volt a célpontja: arra vágyott, hogy a portugál határtól nem messze fekvő Galicia kirakatcsapatában, a Deportivo La Corunában folytassa pályafutását. Mendes lépésről-lépésre barátkozott össze a kapussal, majd elhatározta, segít neki valóra váltani célját.
Felkerekedett, és Viana do Costelóból elautózott a 300 kilométerre fekvő A Corunába, hogy beszéljen az akkoriban többek között Rivaldót is foglalkoztató csapat elnökével, Lendoiróval. Fogalma sem volt, hogy mit tudna neki mondani, amivel meggyőzi, hogy igazoljon le egy teljességgel ismeretlen portugál kapust, de tudta, hogy ez a nagy esélye bekapcsolódni a futball nemzetközi vérkeringésébe.
Az elnök elsőre persze nem fogadta, de Mendes ezt követően időről-időre személyesen bejelentkezett az irodájában – mire egy alkalommal Lendoiro behívta magához.
Olyan vehemenciával győzködött, annyi energiát fektetett az érvelésbe, olyan érzelmesen küzdött, hogy nem lehetett neki nemet mondani
– emlékezett vissza a történetre a galíciai presidente. Nuno Espirito 1997 januárjában a Depor kapusa lett, és nem meglepő módon életre szóló barátságot kötött Mendessel.
A kapus később Mendes közbenjárásával védhetett álmai klubjában, a Portóban is, majd edzőnek állt. Élete első állását is cimborája szerezte neki a Rio Avénál, majd, amikor a Valenciának pénzügyi mentőövre volt szüksége 2014-ben, akkor Mendes nem csak új tulajdonost hozott a spanyol csapathoz a szingapúri Peter Lim személyében, de edzőt is ajánlott. Hogy kit? Bingó.
Nuno bemutatkozó sajtótájékoztatóján rendhagyó módon nem a tulajdonosnak és a vezetőségnek mondott elsőként köszönetet a szerződésért, hanem barátjának, Mendesnek.
Nem értem, mi ezzel a probléma – ő az ügynököm, elvégezte a munkáját
– értetlenkedett később, amikor felemlegették neki a meglepő nyitányt.
A Valencia mindenesetre nem sokat tétlenkedett, és már 2015 januárjában hatalmas pénzt feccölt átigazolásokra: a 25 millió euró ellenében megszerezett Enzo Perez hivatalos képviselője pedig egészen véletlenül Jorge Mendes cége volt.
José Mourinho
Mendes Nuno Espirito eladásával még épp csak belekóstolt a nagypályás futballbizniszbe, de máris megjött az étvágya: első lépésként Portugáliában akart megkerülhetetlen tényezővé válni a játékospiacon. Igen ám, csakhogy a felfutóban lévő portugál futballnak akkor már megvolt a maga Keresztapája a többek között Luis Figo pályafutását is egyengető Luis Veiga személyében.
Mendes az ő árnyékából önerőből aligha törhetett volna ki, de mivel már akkor is megvolt a magához való esze, nem is igen jutott eszébe hasonló – inkább kivárásra játszott. Nemsokára pedig el is jött az ő ideje: amikor Veiga és a Porto mindenható elnöke, Pinto da Costa összekülönbözött egymással a 2000-es évek elején, Mendes a semmiből előugorva villámgyorsan bekebelezte riválisa pozícióit.
A Porto sorra vásárolta a Mendes-fiókákat Costinha, Jorge Andrade, majd Deco személyében, miközben a csapat új edzője, José Mourinho is bekerült az ügynök hálójába. Mivel a Porto 2003-ban előbb UEFA-kupát, majd egy évre rá hatalmas meglepetésre Bajnokok Ligáját nyert, Mendes előtt kitárultak a lehetőségek.
Veiga egyre inkább sarokba szorítva érezte magát. 2002-ben állítólag egy repülőn össze is verekedett Mendessel, majd miután utóbbi elcsábította ügyfelei közül a Sporting ígéretes ifjoncát, egy bizonyos Cristiano Ronaldót – akihez taktikus módon az édesanyján keresztül talált utat Mendes -, végleg elmérgesedett a páros viszonya. Mendes azonban ekkor már hazáján túlra tekintett, és Portugália után az egész világot akarta meghódítani.
Sikerült neki. Első fecskeként Hugo Vianát tudta elpasszolni a Premier League-be 2002-ben – a középpályást a Newcastle vette meg, és hatalmas bukta lett belőle, miután 12 millió eurós vételáráért cserébe csupán egy bajnoki gólt tudott felmutatni a szezonban. Mendes számára azonban ennél sokkal fontosabb volt, hogy általa tesztelte a piacot, és rájött, Anglia maga a Kánaán: a szigetországi csapatok egyrészt tele vannak pénzzel, másrészt mindenki másnál éhesebbek a minőségi játékosokra.
Még ugyanebben az évben eladta a spanyol kapust, Ricardót a Manchester Unitednek. Az átigazolások révén kapcsolatba került Paul Stretford ügynökségével – ő később Wayne Rooney menedzsereként tett szert néminemű hírnévre a szigeten -, és ettől kezdve nyitva állt előtte a kapu, hogy elárassza játékosaival a Premier League-et.
Egy évvel később Cristiano Ronaldóval jelent meg a piacon, és újabb barátot szerzett: a Manchester United vezérigazgatóját, Peter Kenyont nyerte meg magának. Egy évvel később Kenyon Roman Abramovics hívására a Chelsea-hez igazolt, Mendes pedig a remek munkakapcsolatot kihasználva a londoniaknak kínálta fel legértékesebb portékáit, azaz José Mourinhót, Ricardo Carvalhót, és Paulo Ferreirát, vagyis az akkor BL-címvédő FC Porto gerincét.
Mendes hatalma Mourinho karrierjének felfutásával párhuzamosan növekedett. Amikor Mourinho a Real Madrid edzője lett – Mendes pragmatizmusára jellemző, hogy a portugál edzőt az Interrel megnyert 2010-es BL-döntő lefújása után néhány órával már egy kész szerződés várta, amit csak alá kellett írnia -, Mendes a világfutball leghatalmasabb márkáját is az uralma alá tudta hajtani.
Közvetlen bejárása volt Florentino Pérez klubelnökhöz, akit állítólag napjában hússzor is felhívott, ha épp úgy érezte, mondanivalója van számára. Miközben más játékosügynököknek három nappal tervezett látogatásuk előtt már vendégkártyát kellett igényelniük, ha be akartak jutni a Real főhadiszállására, Mendes ideje legnagyobb részét Mourinho irodájában töltötte.
De vajon mi a titka?
Jorge-val mindenki szeret együtt dolgozni. Mindig a törvényes keretek között marad, és amellett, hogy természetesen a saját ügyfelei érdekét képviseli, figyel az őket alkalmazó klubok kívánságaira is. Őszinte ember, aki nyílt lapokkal játszik, és remekül kezeli a kapcsolatait
– meséli róla ügyvédje, Carlos de Castro. Nehéz lenne vitatkozni vele: Mendes életpályáján átsuhanva valóban az tűnik fel először, hogy szinte mindenkivel jóban van, akivel valaha összehozta a sors.
Amikor 2012-ben a portugál SIC televíziós csatorna dokumentumfilmet forgatott róla, a felvételeken egyszerre tűnt fel Manuel Pinto da Costa, az FC Porto, és Luis Felipe Vieira, a Benfica elnöke. Mindketten ódákat zengtek Mendes munkájáról, kiemelve, hogy milyen sok pénzt köszönhet neki az ország, amelyben sokan hajlamosak elfelejtkezni érdemeiről.
Rajtuk kívül a Monaco orosz milliárdos tulajdonosa, Dimitrij Ribolovljev, illetve a Valenciát megvásárló Peter Lim is közeli barátja Mendesnek, nem is beszélve Cristiano Ronaldóról, aki családtagként kezeli a menedzsert.
De vajon valóban az elbűvölő jellem a titok? Aligha. Mendes ugyan igazi européer üzletember, lebilincselő tárgyalópartner és intelligens stratéga, de legyünk őszinték, a legtöbb ügyfelét nem ezzel nyűgözi le.
Diego Costa, a spanyol válogatott és a Chelsea pokróc stílusú centere alig múlt 17 éves, amikor először kapcsolatba került a szuper ügynökkel. Costa akkoriban egy Barcelona Esportivo Capela nevű Sao Pauló-i kiscsapatban játszott, azaz csak játszott volna, mert éppen hosszabb eltiltását töltötte, amiért verekedett az egyik korábbi meccsén.
Egy nap, nem sokkal klubja esedékes bajnokija előtt felkereste őt egy ismeretlen, aki azt állította magáról, ő Jorge Mendes egyik megbízottja. Costát akarta megnézni, aki viszont mesélt neki az eltiltásáról, és arról, hogy most egy ideig biztosan nem léphet pályára. Az ügynök csalódottan vette tudomásul a tényeket, de másnap csoda történt: Costával közölték, hogy az eltiltás lejárt, játszhat.
Azóta sem tudom, hogy Mendes keze volt, vagy Istené, de játszottam
– mondta később Costa az El País című spanyol lapnak. A csatár remekelt a meccsen, és a lefújás után őt újra megkereső ügynök azonnal ajánlatot is tett neki az SC Braga nevében. 2006-ot írtunk, vagyis azt az évet, amikor a portugál csapat hivatalosan is partneri megállapodást kötött Mendes egyik érdekeltségével.
Costa soha, egyetlen meccsen sem öltötte magára a Braga mezét. Először kölcsönadták a Penafielnek – 13 meccs, 5 gól -, majd, mint derült égből a villámcsapás, hat hónappal később az Atlético Madrid is megjelent a képben: a spanyol klub a csatár kereskedelmi jogainak ötven százalékát vette meg, 1,5 millió euróért. A kusza helyzet tovább fokozódott akkor, amikor Costa játékjoga is az Atlétihez került, majd néhány kölcsönjáték után sikerült neki az áttörés a legmagasabb szinten. 2014 nyarán aztán eljött az aratás ideje, Costát 40 millió euró ellenében elvitte a Chelsea, de az összegnek csak egy része került az Atlétihez – a csatár kereskedelmi jogainak felét ugyanis továbbra is egy off-shore cég tulajdonolta…
Mendes a futballvilág Keresztapája
Mendes ma már a legjövedelmezőbb és legkiterjedtebb hálózattal rendelkező játékos-ügynökség, a GestiFute tulajdonosa. Ügyfélköre nagyjából 700 millió fontos értékkel bír a piacon, de a vállalat valódi befolyásának felmérésre ez a mutató aligha alkalmas. Mendes egyébként sem csupán a GestiFute nevében üzletel: számtalan egyéb, jellemzően off-shore érdekeltsége van, és pályafutása azt is látni engedi, hogy igazi hatalma ma már nem a játékosok képviseletéből fakad.
Eközben a legjobban persze – mint minden esetben, amióta betársult barátja mellé annak bódéjába a strandon – azért ő jár. 2001 és 2010 között a három portugál óriásklub, a Sporting, a Porto és a Benfica átigazolásainak hatvannyolc százalékban volt benne Mendes keze.
Csak a Benfica transzferein több mint 100 millió eurós haszna volt az elmúlt évtizedben, de a Sportingon is keresett nettó 88 milliót.
A Portót ellenben szinte teljesen kisajátította magának: kilenc év alatt a csapat átigazolásainak hetven százalékát ütötte nyélbe ő, és a bizniszekből nem kevesebb, mint 238 millió eurót tett zsebre.
Valódi aranybánya, nem igaz?
Felhasznált források: FFT, Guardian, BBC, Telegraph portréi és interjúi)
