Foci

Lényegében eldőlt, ki játssza a BL-döntőt

Miután kedden a Real Madrid hazai pályán hagyta állva a városi rivális Atléticót (3-0) a BL első elődöntőjében, szerdán a Juventus is megmutatta, miért mondják azt, hogy jelen állás szerint Európa egyik, ha nem a legjobb klubcsapata.

Massimiliano Allegri csapata a félelmetes góltermést bemutató AS Monaco otthonában nyert simán 2-0-ra. Kijelenthető tehát, az előző mondatban megfogalmazott kérdésre szinte teljes bizonyossággal választ kapunk június 3-án, szombaton, Cardiffban, a Millennium Stadionban, ahol eldől, a Real Madrid, vagy a Juventus idén Európa legjobb klubcsapata. Hacsak nem történik olyan csoda, mint a Barca-PSG esetében…

Addig is, aki nem látta itt megnézheti, Higuaín két góljával miként tette szinte reménytelenné a monacói BL-döntős álmokat.

Higuaín első gólja:

Majd a második, amivel végleg eldöntötte a meccset:

A Juventus győzelmét annak köszönhette, hogy a francia csapat semmit sem tudott kezdeni az olaszos retesszel, a zárt, rendkívül precíz védekezéssel. Továbbá Allegritől remek húzásnak bizonyult Dani Alves támadóbb felfogású pozíciója.

A brazil két pazar gólpasszal szolgálta ki Higuaínt, és ezzel a mérkőzésnek ki is jelöltük a két legjobb játékosát. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg Gianluigi Buffonról sem. A 39 éves, 168-szoros olasz válogatott hálóőr a kezdeti Monaco-próbálkozásokat pazar védésekkel gátolta meg. Így az, hogy a Juve két gólos előnnyel fogadja a visszavágón ellenfelét és lényegében az első meccsen eldőlni látszik a párharc, nagyrészt neki is köszönhető.

Buffon óriásiakat védett 0-0-nál. Az ilyen fontos meccseken Giginél nincs jobb az egész világon. Sérülése után Dani Alves is egyre jobb, és ne feledjük, neki meg kellett tanulnia a taktikát, hiszen Barcelonában merőben más filozófia mentén futballozott. Technikás, erős csapat a Monaco, ezért azt mondom, még nem lefutott a párharc. De ha kellően nyugodtak maradunk és megfelelően koncentrálunk, úgy egészen rendkívüli idényt zárhatunk

– fényezte a 16 éve az olasz bajnok szolgálatában álló kapusát és a brazilt Massimiliano Allegri.

A Juventus nemzetközi tapasztalat és taktikai érettség terén is előrébb tart nálunk. Meg voltak a helyzeteink, de épp előbbi hiánya miatt maradtak azok ki, holott, ha 0-0-nál valamelyiknél a hálóban landol a labda, más meccsről beszélgetünk most. Persze mindez Buffonon is múlt, aki hihetetlen védéseket mutatott be. Eközben az ellenfél két helyzetből kettőt berúgott. Jó tapasztalat ez számunkra, a fejlődésünket szolgálta

– értékelt és utalt egyben a 18 éves, fél Európa által körbeudvarolt Kylian Mbappé, két kihagyott helyzetére és az ellenfél remek kapusteljesítményére Leonardo Jardim, az AS Monaco trénere.

Eredmény – Bajnokok Ligája-elődöntő, 1. mérkőzés

Stade Louis II, Antonio Mateu Lahoz (spanyol)

AS Monaco (francia) – Juventus (olasz) 0-2 (0-1)

Monaco: Subasic – Sidibe, Jemerson, Glik, Dirar – Lemar (Germain, 66.), Babayoko (Moutinho, 66.), Fabinho, Silva (Touré, 81.) – Mbappé, Falcao

Juventus: Buffon – Alex Sandro, Chiellini, Bonucci, Barzagli – Marchisio (Rincón (81.), Pjanic (Lemina, 89.) – Mandzukic, Dybala, Alves – Higuaín (Cuadrado, 77.)

Gólszerző: Higuaín (29., 59.)

Sárga lap: Fabinho (37.) illetve Bonucci (21.), Marchisio (58.), Chiellini (69.)

Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik