Élő Foci

BL: az újabb csoda nem jött össze a Barcának, kiestek Messiék

A szerdai BL-játéknap legnagyobb kérdése volt, képes lesz-e ledolgozni háromgólos hátrányát az FC Barcelona a Juventus ellen. Egy körrel korábban csodát tudtak tenni a katalánok, most viszont igazán esélyük sem volt.

A torinói együttes végig kontrollálta a mérkőzést, Buffon kapuja elvétve forgott veszélyben a 90 perc alatt. A vendégek jól lezárták a területeket, masszívan védekeztek. A hazaiakról sokat elmond, hogy az első félidőben mindössze egyszer találták el a kaput.

A második félidőben valamelyest veszélyesebb a Enrique-legénység, de egy nagyobb Buffon-védést leszámítva alig volt veszély a vendégek kapuja előtt. A Zebrák is betalálhattak volna, ha a kontrákat pontosabban fejezik be.

Végül a gól egyik oldalon sem jött össze, így a Juventus megőrizte háromgólos előnyét. A Barca az utóbbi négy kiírásban már harmadszor esett ki a negyeddöntőben.

A másik szerdai meccsen a Monaco hazai pályán is megverte a Dortmundot.

A pénteki sorsolást a Real Madrid, az Atlético Madrid, a Juventus és az AS Monaco várhatja izgatottan.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Eredmény – Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

FC Barcelona – Juventus 0-0
Barcelona, Camp Nou. Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto (Mascherano 78.), Piqué, Umtiti, Alba – Busquets, Rakitic (Alcácer 58.), Iniesta – Messi, Neymar, Luis Suárez
Juventus: Buffon – Dani Alves, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro – Khedira, Pjanic – Cuadrado (Lemina 83.), Dybala (Barzagli 75.), Mandzukic – Higuaín (Asamoah 88.)

Sárga lap: Iniesta (41.), Neymar (44.) ill. Chiellini (57.), Khedira (64.)

Összesítésben 3-0 a Juventus javára.

 

AS Monaco – Borussia Dortmund 3-1 (2-0)
Monaco, II. Lajos Stadion. Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)

Monaco: Subasic – A. Touré, Glik, Jemerson, Mendy – B. Silva (Raggi 90.), Moutinho, Bakayoko, Lemar – Mbappé (Germain 81.), Falcao (Dirar 67.)
Dortmund: Bürki – Piszczek, Papasztathopulosz, Ginter, Guerreiro (Pulisic 72.) – Weigl – Durm (Dembelé 27.), Kagava, Sahin (Schmelzer 46.), Reus – Aubameyang

Gólszerző: Mbappé (3.), Falcao (17.), Germain (81.) ill. Reus (48.)

Összesítésben 6-3 az AS Monaco javára.

Monacóban eldőlni látszanak a dolgok

Már kettővel megy a hercegségbeli együttes, egy perccel Sahin kapufája után Radamel Falcao volt eredményes (2-0). Összesítésben már 5-2 a franciáknak.

Piqué mentett hatalmasat

Kontrázott a Juventus, Cuadrado a hosszún érkező Dybala elé passzolt volna, de a védő remek becsúszással szerelni tudott.

Higuaín járt közel a gólhoz

Az argentin csatár csapattársával kényszerítőzött volna a csapattársával, de egy hazai játékosról pattant vissza elé a labda, ő pedig a rövid felső fölé lőtt.

Már vezet is a Monaco

Mindössze három perc után a francia futball új üdvöskéje, Kylian Mbappé talált a kapuba (1-0). A 18 éves csatár az ötösről lőtt a jobb alsóba.

Mennek a meccsek

Dani Alves még a hazai kispadnál mókázott, mikor a játék már elindult.

Kezdőcsapatok

Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, Alba – Busquets, Rakitic, Iniesta – Messi, Neymar, Luis Suárez
Juventus: Buffon – Dani Alves, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro – Khedira, Pjanic – Cuadrado, Dybala, Mandzukic – Higuaín

ÉS

Monaco: Subasic – A. Touré, Glik, Jemerson, Mendy – B. Silva, Moutinho, Bakayoko, Lemar – Mbappé, Falcao
Dortmund: Bürki – Piszczek, Papasztathopulosz, Ginter, Guerreiro – Weigl – Durm, Kagava, Sahin, Reus – Aubameyang

Üdv, mindenkinek!

Nagyjából tíz perc múlva útjára indul a labda Barcelonában és Monacóban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik