Foci

A magyar U17-es játékost vastapssal köszöntötték a Benficánál

Vasárnap jutott ki az Eb-re a magyar U17-es válogatott. A mieink 14 év után kvalifikálták magukat, Szoboszlai Dominik bombái is kellettek a sikerhez.

Csoboth Kevin szintén alapembere a mostani csapatnak, a 17 éves játékos több, mint fél éve a Benfica akadémiáján pallérozódik.

Felejthetetlen napokon vagyok túl. A meccsek hangulata, a közönség szeretete, a továbbjutás eufóriája még itt dolgozik bennem. Hétfőn érkeztem vissza Lisszabonba, kimentem a csapat edzésére. Már ment a tréning leültem a lelátón, egyszer csak a gyakorlás közepette a portugál edzőm leállította a foglalkozást, és azt mondta a fiúknak, »Gyerünk oda Kevinhez, ünnepeljük meg, gratuláljunk neki«. Így is történt, a Benfica U17-es gárdájának tagjai körbeálltak, aztán szólt a vastaps, és kórusban kiabálták: bravó

-idézi a futballistát az NSO. A Főnix Gold FC neveltje mindent megtesz azért, hogy pár éven belül bemutatkozhasson a Benfica nagycsapatában.

Az U17-es csapattal pénteken játszunk rangadót a Sportinggal, hatalmas elszántsággal készülünk a nagy meccsre. A Benfica akadémistájaként az utánpótlásnevelő-központban élek, kifogástalan körülmények között, és elmondhatom, hogy az itt töltött hónapok alatt sok mindent másként látok az életről, a futballról. Ahogy mondani szokták, fejben rengeteget fejlődtem.

Az U17-es Európa-bajnokság sorsolását április 3-án, hétfőn 18 órától tartják meg Zágrábban. A magyar válogatott a második kalapból várja az ellenfeleket.

A kontinenstornát május 3. és 19. között rendezik Horvátország hat városában.

Az U17-es Eb mezőnye:

1. kalap: Horvátország (házigazda), Németország, Spanyolország, Skócia, Hollandia, Franciaország, Anglia, Írország

2. kalapMagyarország, Törökország, Norvégia, Szerbia, Olaszország, Ukrajna, Bosznia-Hercegovina, Feröer

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik