Foci

Horváth Ferenc még egy teljes szezont sem húzott le az NB I-ben ugyanannál a csapatnál

A nap híre eddig az a magyar fociban csütörtökön, hogy a DVTK menesztette Horváth Ferenc vezetőedzőt. A klub már azt is tudja, kivel pótolják, de ezt még nem kötötték az orrunkra. Mindenesetre a megállapodás már megvan.

A korábbi válogatott csatárnak még egyszer sem sikerült egy teljes szezonon át irányítania ugyanazt az NB I-es csapatot. Pedig már öt élvonalbeli csapatnál is megfordult a 43 éves Horváth.

  • A Kecskemét volt az első élvonalbeli csapata, ott az önszántából távozó Török Lászlót váltotta 2012 szeptemberében.
  • A KTE-vel egyébként jól szerepelt, úgy érezte, kihozta a csapatból a maximumot, 2013 nyarán a Pakshoz került.
  • A Paksnál fél szezon jutott neki, még innen sem küldték, hanem a Győr hívta az időközben a válogatott élére kinevezett Pintér Attila helyére, 2014 elején vállalta el a felkérést.
  • Az ETO-nál befejezte a 2013-14-es szezont (ezüstérmesek lettek), sőt, még a következő is elkezdte, 2014 októberében azonban a rossz szereplés miatt menesztették.
  • Egy évet kellett várni, hogy visszatérjen az NB I-be (Szigetszentmiklóson dolgozott addig, már sokadjára), az előző idényt katasztrofálisan kezdő Videotont vette át. Nem volt lehengerlő a fehérváriak játéka, sőt, de azért sikerült bevinni a második helyre a Vidit. Az ugyanakkor már a szezon közben biztos volt, hogy nem marasztalja majd a klubvezetés, amely eleve csak a szezon végéig szerződtette.
  • Ki tudja, mi lett volna, ha a korábbi szövetségi kapitány, Egervári Sándor fél év után nem mond le a felkészülés közepén Diósgyőrben, ám mivel így történt, a DVTK-nak keresnie kellett egy vezetőedzőt, ekkor jött képbe Horváth Ferenc. A diósgyőriek két győzelemmel kezdtek a bajnokságban, hogy aztán egy kilencmeccses nyeretlen szériával egyre hátrébb csússzanak a tabellán. Többször is felmerült a szakember menesztésének lehetősége, most hozta meg a döntést a diósgyőri klubvezetés, amikor a DVTK csak több győzelme miatt előzi meg a már kiesőhelyen álló DVSC-t a tabellán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik