Vasárnap este hivatalosan is bejelentette a Fradi, hogy a Werder Bremen magyar válogatott játékosa, Kleinheisler László fél évre kölcsönbe az Üllői útra igazol.
Szó, mi szó, eléggé meglepő döntés. Mi speciel itt a szerkesztőségben nem nagyon értettük az okokat, lévén a magyar futballköztudatba a norvégok ellen első pótselejtezőn (0-1), Oslóban berobbanó “Storck-találmány” látszólag egész jól beilleszkedett a Bundesligába.
Igaz, a brémaiak ősszel kölcsönadták a Darmstadtnak, de ott a nemzet Lacikája úgy tűnt jó helyen van; számítottak rá, hiszen 12 bajnoki lépett pályára, ahol egy gólt és egy gólpasszt is jegyzett.
Jogos a kérdés, mi lehet a gond?
A választ Kozák Attila, a T&M Football Agency iroda képviseletében mondta el a rangado.hu-nak. Íme:
Németországban egybecsengő szakmai véleményeket kapott arról, hogy mint labdarúgó, eléri a német élvonal szintjét, nagyon jó focistát látnak benne, de kommunikációs problémák miatt egyelőre ott nem léphet előre. Mentálisan, kommunikációban és a német nyelvben van némi lemaradása. Amennyiben a németet jobban elsajátítja, még jobban be tud illeszkedni, ki tud állni a saját véleményéért a csapaton belül, oda tud menni az edző elé megbeszélni a problémákat. Nagyjából öt hónapot kapott arra, hogy összeszedje magát olyan szinten nyelvtudásban, ami a németországi előrelépéshez kell. Mondhatni ez egy mentális felkészítés arra, amibe ő „beleesett” közel egy évvel ezelőtt. A Ferencváros részéről jelentős szakmai és emberi támogatásáról biztosították őt. Nagyon fontos, hogy a zöld-fehéreknél mindent megkap, és pozitívum még a német vezetőedző és szakmai stáb jelenléte is. A Bremen várja vissza, figyeli a teljesítményét és szurkol neki, hogy a hiányosságait tudja pótolni annak érdekében, hogy a nyáron ismét számításba vehessék-
Mondjuk mindezt sejthette volna az, aki figyelmesebben, értőbb szemmel olvassa a 24.hu-n 2015 november végén, közvetlen a norvégokat oda-vissza után megjelent zseniális Csobánkáról készült Nagy József riportot, amelyben Kleinheisler matematika tanára emlékezett meg korábbi tanítványára.
Tizenéve esett meg, hogy kidurrant az utolsó labdánk. Nem volt jobb ötlet, purhabbal telefújtuk a bőrt. Nem lett tőle se könnyű, se rugalmas, de Lacusékat ez nem zavarta, simán fejelgettek vele. Ülünk a tanáriban, értekezlet, berongyol a gyerek, hogy csókolom, főnök, tessen má’ odaadni az ágyúgolyót. Adtam, vitte, aznap nem volt rá panasz. Bizony, én zavartam el a faluból. Ha marad Csobánkán, semmi nem lesz belőle. Matekhoz, magyarhoz egyetlen neuronja volt, ha azt kiveszik a fejéből, leesik a füle, de a labdához már elsősként úgy ért hozzá, olyan játékintelligenciával bírt, amilyet azóta sem láttam, száz évben ha egyszer születik ilyen
– így szól Csizi tanár úr rövid, de annál velősebb összegzése Kleinheisler Laciról.
Mi ettől még szeretjük és felettébb szurkolunk, hogy megfelelő eredménnyel záródjon a nyelvlecke.
