Foci

Repül a Fraditól az a focista, aki nem hajt eléggé

Thomas Doll vezetőedző és az FTC Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál nyilatkozott az Origónak a csapat eddigi szerepléséről. A címvédő Ferencváros egyelőre botladozik a bajnokságban, a nyáron pedig leszerepelt a BL-selejtezőben, az albán Partizani ellen búcsúzott a csapat.

Thomas Doll szerint egyes játékosokban nem volt meg a kellő motiváció. Megvizsgálják ezt Orosz Pállal, hogy kikről van szó és kik azok, akikkel lehet tovább menni a megkezdett úton. A motiváción úgy javítanának, hogy a klub felvette Kárpáti Róbertet. A pszichológus az immár kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal is együtt dolgozik.

A feladata az lesz, hogy a játékosok fejében rendet tegyen. De ha valaki nem motivált, azt észre kell vennünk, és ha ez bebizonyosodik, akkor tőle el fogunk köszönni. Akár már most télen

– mondta Orosz Pál, ami megjegyezte, a Ferencváros igazolásainak nagy többsége azért be szokta váltani a hozzá fűzött reményeket.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

Thomas Doll azt pedzegette, hogy ami elég az NB I-ben, az a nemzetközi színtéren kevés.

Orosz Pál szerint elkényeztették kicsit a szurkolókat az előző szezonban, nem az a normális, hogy egy csapat ekkora fölénnyel nyerje meg a bajnokságot. Ezért is elégedetlenek most sokan. Megint bajnokok akarnak lenni, a jelenlegi ötpontos hátrány ledolgozása nem jelenthet nekik problémát.

Ami pedig a nemzetközi kupát illeti, a BL lenne az igazi, de az Európa Liga csoportkör a reális.

Doll szerint jó focit játszanak, a nézők mégsem mennek. A német szerint lehet, más programjuk van, de azt jó dolognak tartja, hogy Magyarországon épülnek a stadionok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik