Foci

Vanczák: Nem tagadom, máshogy képzeltem a végét

A magyar válogatott kedd esti Svédország elleni (0-2) mérkőzésén búcsúzott a nemzeti együttestől Király Gábor, Juhász Roland, Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos. Utóbbi kettő az összecsapáson már nem léphetett pályára, amely az MLSZ és Bernd Storck döntése volt – erről Vanczák nyilatkozott a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Nem tagadom, máshogy képzeltem a végét. Leginkább játékkal. Viszont nagy öröm volt, hogy ez is megadatott nekünk. Labdarúgó vagyok, a pályán szeretek lenni, játszani. Az MLSZ jelezte, hogy Bernd Storck nem szeretne többet cserélni, Király Gábort és Juhász Rolandot játszatja, nekem nem tud lehetőséget adni. Én elfogadtam ezt a döntést. Örültem a búcsúnak, nem sok futballistának adatik meg, hogy így fejezze be.

Az NB II-ben szereplő Puskás Akadémia védője arról is beszélt, hogyan ért véget válogatott pályafutása. Elmondása szerint a német mester döntése sokkolta, mert tavasszal még stabilan játszott a svájci Sionnal az Európa Ligában.

A kapitány azzal indokolta a döntését, hogy az Eb-t egy folyamat részeként fogja fel, ez egy lépés a világbajnoki selejtezőkre való felkészülésben ezért a tornán azokat játszatná, akikkel a vb-selejtezőkön is számol majd.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik