Foci

Nagy Ádám kivételesen nem játszott, ki is kapott a Bologna

A Bologna szombaton késő délután a mumusának számító Fiorentinát fogadta a Serie A 11. fordulójában. Az aktuális hazai gárda legutóbb 2013. februárjában tudta legyőzni a Violákat (2-1), azóta rendre a firenzeiek diadalmaskodtak, egyetlen kivétellel, mikor döntetlent játszott a két csapat.

Nagy Ádám meglepetésre kimaradt a hazai együttes kezdőjéből. Roberto Donadoninak már a 12. percben cserélnie kellett Simone Verdi sérülése okán. Tizenhét perccel később jött az újabb csapás: Daniele Gastaldello rántotta le a tizenhatoson belül Nikola Kalinicet. A kiállítás utáni büntetőt a sértett értékesítette kétszer is, Paolo Valeri játékvezető ugyanis újrarúgatta a tizenegyest.

A második játékrészben mindent megtett az egyenlítésért a Bologna, de nem járt sikerrel, így szezonbeli negyedik vereségét szenvedte el, és már csak a 15. a Serie A tabelláján, a Fiorentina ezzel szemben a 6., karnyújtásnyira a nemzetközi szereplést jelentő helytől. Nagy Ádáméknak valahogy ki kellene mászniuk a gödörből, hiszen hat meccse nyeretlenek, legutóbb a Sampdoriát verték szeptember 21-én.

A címvédő Juventus éppen a Napolitól igazolt Gonzalo Higuaín bombájával verte a nápolyiakat szombat este.

Serie A, 11. forduló, végeredmények:

Bologna – Fiorentina 0-1 (0-1)
G: Kalinic 31. – büntetőből

Juventus – Napoli 2-1 (0-0)
G: Bonucci 50., Higuaín 70., illetve Callejón 54.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik