Foci

Bundesliga: Magyar játékos és két berlini a forduló válogatottjában

A Kicker osztályzatai alapján Kleinheisler László is bekerült a Bundesliga nyolcadik fordulójának álomcsapatába.

A Darmstadt középpályása a Wolfsburg elleni bajnokin – szokásához híven – végig robbanékonyan futballozott, a pálya minden szegletében feltűnt, ráadásul első gólját is megszerezte a német élvonalban.

A mértékadó szaklap 1.5-ösre értékelte a 22 éves játékos teljesítményét, ami a második legjobb érdemjegynek számít a helyi pontozási rendszerben.

Dárdai Pál csapata a Hertha fontos győzelmet aratott hétvégén hazai pályán a Köln ellen, a berliniektől John Anthony Brooks és a szombaton győztes gólt szerző Niklas Stark került be a képzeletbeli együttesbe. A fővárosi gárda ráadásul klubrekordot döntött, hiszen sosem kezdték még 17 ponttal a szezont. (Az eddigi rekord 16 pont volt)

Gulácsi Péter ezúttal nem úszta meg kapott gól nélkül, de csapata nyert (3-1), így a lipcseiek továbbra is veretlenek, és a második helyen állnak a Bundesligában. A Leipzigből Willi Orban és a Werder Bremen ellen duplázó Naby Keita került be a legjobbak közé.

Bundesliga, a 8. forduló válogatottja:

Timo Horn (1. FC Köln) – Willi Orban (RB Leipzig), John Anthony Brooks (Hertha BSC), Jesús Vallejo (Eintracht Frankfurt) – Naby Keita (RB Leipzig), Niklas Stark (Hertha BSC) –Marco Fabián (Eintracht Frankfurt), Kleinheisler László (Darmstadt), Nabil Bentaleb (Schalke 04) – Dario Lezcano (Ingolstadt), Sandro Wagner (Hoffenheim)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik