Foci

Nagy: nem hiszem, hogy Olaszország játékostemető lenne

Nagy Ádám az Európa-bajnokság után igazolt a Serie A-ban szereplő Bologna csapatához. A 21 éves középpályással az Index készített interjút, a továbbiakban ebből szemezgetünk.

Egy olyan héten, amikor csak vasárnap játszunk, a hétfő pihenőnap, a kedd és a szerda nagyon erős, akkor kapjuk meg a legnagyobb terhelést. Azután már egyre inkább a meccsre figyelve készülünk, de még a csütörtök is elég kemény

-mesél a korábbi FTC-játékos a heti menetrendről, majd Olaszországba igazolásának okait fejtegeti:

Véleményem szerint – és szerintem rengeteg ember hasonlóan gondolja – az olasz bajnokság ott van a top öt bajnokság között. Függetlenül attól, hogy nálunk úgy van megbélyegezve az olasz foci, hogy a “magyar játékostemető”. Sajnos az elmúlt évek során tényleg nem volt olyan játékos, akinek olyan nagyon kijött volna itt a lépés, de én nem ebből indulok ki, mert azt gondolom, hogy ugyanúgy adott a lehetőség itt is. Hogyha az ember él vele, és mellette keményen dolgozik, akkor nem hiszem, hogy Olaszország feltétlenül játékostemető lenne. Megvoltak a lehetőségeim, és én voltam az, aki azt mondta, hogy “igen, ide szeretnék jönni”. Sokat nyomott az összképben, hogy nagyon régóta figyeltek. A Bologna talán egyike volt azoknak a kluboknak, akik a legrégebb óta követték a meccseimet, már az Eb előtt is. Az is fontos volt, hogy tudjak a klubnál beszélni az vezetőedzővel, a másodedzővel, és olyan visszajelzést kapjak tőlük, hogy tisztában vannak a képességeimmel, és megvan velem a tervük a jövőre nézve. Hogy fel akarnak építeni, kész játékost akarnak faragni belőlem. Ez az egész nagyon megfogott, megtetszett. Ehhez még hozzájött, hogy az olasz bajnokságot sokkal taktikusabbnak tartom, mint bármelyik másikat, így itt nagyon jól el tudom sajátítani a mozgásokat mint védekező középpályás, de mint támadó középpályás is.

A fiatal játékos Roberto Donadonival való kapcsolatáról is szót ejtett:

Nyilván nem baráti, hanem játékos és edző viszonya van köztünk, ami szerintem így jó, így a helyes. De ha bármi problémám van, odamehetek hozzá, akár a focival kapcsolatban vagy a taktikával vagy bármivel, és rögtön mondja, amit gondol, és segít. Edzés előtt is általában odamegy játékosokhoz, megkérdezi tőlem is, hogy vagyok, minden rendben van-e, hogy aludtam. Ezek nyilván apróságok, nüansznyi dolgok, nem vagyunk már kisbabák, hogy erre rászorulnánk, de ez a sok apróság nagyon megkönnyíti az új közegbe való a beilleszkedést, és segít, hogy jól tudjak teljesíteni. Donadonit a játékosmúltja miatt is és edzőként is hatalmas tisztelet veszi körül, tényleg ha itt Bolognában mond valamit, akkor arra mindenki egyből odafigyel, és tudja, hogy akkor az úgy van.

Nagy a legendásan kemény olasz alapozásról is megosztott néhány részletet:

Itt talán több hangsúly van a taktikai edzéseken. Magában az edzések felépítésében nagy különbségek nincsenek, ugyanakkor az edzéseknek a tempója, maga egy labdatartás, egy passzgyakorlat, egy egymás közti játék, minden-minden sokkal gyorsabb labdával és labda nélkül is, sokkal előrébb, sokkal gyorsabban kell gondolkodni. Ezzel gondolom nem mondtam sok újat, mindig ezt szokták mondani. Mágikus dolgok nincsenek, viszont az intenzitás teljesen más. A futás része eddig soha nem fájt az edzésnek, de itt azért volt egy-két nap, amikor én is azt mondtam, hogy “jaj, csak ezt már ne kelljen”. Szóval volt, ami már tényleg szakítópróba jellegű volt, de nyilván ez is a mi érdekeinket szolgálta. Persze erre fejben úgy áll rá az ember – legalábbis jobb, ha úgy áll rá –, hogy nem szívatni akar az edző, hanem jobb játékossá tenni.

A magyar válogatott középpályása az aktuális idényben csapata összes bajnokiján játszott, hatszor ráadásul kezdőként bizonyíthatott. Október 16-án a Lazio otthonában léphet pályára legközelebb a Serie A-ban.

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik