Foci

Ciki: hazai pályán kapott ki az újonctól a Barca

A spanyol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulója előtt nagyon sokan már elkönyvelték a címvédő FC Barcelona újabb győzelmét, miután rápillantottak a párosításra. Luis Enrique fiai ugyanis hazai pályán fogadták az újonc Deportivo Alavés együttesét, akik az előző két meccsen két pontot zsebeltek be.

A hétközi dél-amerikai vb-selejtezők, valamint az azt követő rengeteg utazás miatt Lionel Messi és Luis Suárez is a kispadon kezdte az összecsapást, a nagy hármasból egyedül Neymar volt ott az első perctől a gyepen. A brazil mellé még Arda Turan, valamint a Valenciától megszerzett Paco Alcácer került be a támadósorba.

A találkozó a várakozásoknak megfelelően kezdődött, a katalánok már az első perctől hatalmas mezőnyfölényt alakítottak ki, de ez helyzetekkel nem párosult. A 39. percben aztán jött az első pofon, egy bal oldali beadást követően Deyverson perdített a kapuba (0-1), Jasper Cillessennek nem volt esélye a hárításra.

A Barca-hívek rögvest a fordulás után megnyugodhattak, a 46. percben egy szöglet után Jérémy Mathieu fejelt a kapu jobb sarkába hat méterről (1-1). Ráadásul az egyenlítés után nem sokkal érkezett a pályára Messi és Andrés Iniesta is.

Viszont újabb hazai gól nem érkezett, ellenben Alavés-találat igen. A 65. percben két Barca-védő szerencsétlenkedése után Ibai Gómez került helyzetbe, ő pedig hét méterről, senkitől sem zavartatva kilőtte a bal alsót (1-2).

A hátralévő szűk félórában a vendégek leparkolták a buszt a saját kapujuk előtt, és végül meg is úszták újabb kapott gól nélkül.

A további szombati mérkőzéseken a Villarreal idegenben nyert a Málaga ellen idegenben, míg a Sevilla úgy verte 2-1-re a Las Palmast, hogy a 88. percben még hátrányban volt. Az Atlético egy négyest gurított a második félidőben Vigóban, míg a Real simán megverte az Osasunát.

Eredmény – La Liga, 3. forduló

FC Barcelona – Deportivo Alavés 1-2 (0-1)
Gólszerző: Mathieu (46.) ill. Deyverson (39.), Ibai Gómez (65.)

Málaga – Villarreal 0-2 (0-2)
Gólszerző: J. Costa (33.), Sansone (44.)

Sevilla – Las Palmas 2-1 (0-1)
Gólszerző: Sarabia (89. – büntetőből), C. Fernández (90+4.) ill. Tana 16.)

Tabella:

1. Real Madrid 3 3 10–3 +7 9
2. Sevilla 3 2 1 8–5 +3 7
3. Las Palmas 3 2 1 10–5 +5 6
4. Barcelona 3 2 1 8–4 +4 6
5. Atlético Madrid 3 1 2 5–1 +4 5
6. Villarreal 3 1 2 3–1 +2 5
7. Alavés 3 1 2 3–2 +1 5
8. Sporting Gijón 2 1 1 2–1 +1 4
8. Deportivo La Coruna 2 1 1 2–1 +1 4
10. Leganés 2 1 1 1–0 +1 4
11. Real Sociedad 3 1 1 1 3–4 –1 4
12. Eibar 2 1 1 2–2 0 3
13. Espanyol 3 2 1 7–9 –2 2
14. Málaga 3 2 1 3–5 –2 2
15. Granada 2 1 1 2–6 –4 1
15. Betis 2 1 1 2–6 –4 1
17. Osasuna 3 1 2 3–8 –5 1
18. Athletic Bilbao 2 2 1–3 –2 0
19. Valencia 2 2 2–5 –3 0
20. Celta Vigo 3 3 1–7 –6 0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik