Foci

Mourinho a játékvezetőt vette elő az elbukott városi rangadó után

Amint arról már beszámoltunk, az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának szuperrangadóján a Manchester City az Old Traffordon győzte le 2-1-re a Manchester United együttesét, így Pep Guardiola nyerte az újabb csatát José Mourinho ellen.

A portugál tréner a mérkőzést követően elismerte, a jobbik csapat győzött, de azért Mark Clattenburg játékvezetőt is elővette.

Sokkal jobbak voltak nálunk. Rosszul kezdtünk, az elvárható szint alatt. Az első félidőben megfizettünk a hibáinkért, a másodikban azonban megérdemeltünk volna egy gólt. Három-négy játékosom sem azt nyújtotta, amire képes, ha tudtam volna, hogy így játszanak, nem neveztem volna őket a kezdőbe

– kezdte Mourinho, majd így folytatta:

A játékvezető kétszer is hibázott, két tizenegyest nem kaptunk meg. Előbb Claudio Bravo szabálytalanságánál – ami a mezőnyben egyértelmű piros lap és szabadrúgás lett volna –, majd Otamendi kezezésénél is hibázott.

A győztes hadvezér érthető módon nagyon boldog volt, kapusát pedig nagyon megdicsérte:

Boldogok vagyunk. A szurkolók biztosan élvezték, végig nyílt volt a meccs. Az első félidőben jobbak voltunk, a második már nehezebb volt, mivel a kontráinkat nem tudtuk befejezni. Claudio Bravo teljesítménye az egyik legjobb volt, amit valaha láttam. A hibája után jól védett, ez pedig sokat jelent nekem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik