Szerda este (FTC-Partizani 1-1, büntetőkkel 1-3) azt láttuk, hogy egy kezdetben megilletődött, két büntetőt is összehozó – csak az elsőt fújta be a játékvezető – albán csapat egyre magabiztosabb lesz és meglehetősen gusztustalan – saját szempontjából nézve csodálatos és üdvözítő – taktikával széttördeli, lassítja a játékot, totál elbizonytalanítja az ellenfél játékosait, majd a végén Hoxha kapus, mint egy sebtiben leszakított toalettpapírral feltörli a zöldekkel a Groupama gyepét, majd összegyűri azt és bő, hideg vízzel lehúzza a Ferencvárost klotyón.
Pedig Adolfo Sormani edző semmi újat nem talált ki az első mérkőzéshez képest. Pont azt játszatta az UEFA-döntés alapján hirtelen a BL-ben induló albán ezüstérmessel, mint amit egy gyengébbnek vélt csapat olasz edzője tesz a jobb ellen – védekezett.
Egy remekül tömörülő 5-4-1-es játékrendszerrel épített gátat a Ferencváros támadásai elé, és láthatóan utasításba adta, ha egy kicsit is gyorsul a játék, futballistái az első nyáresti fuvallattól dőljenek el és azonnal kiáltsanak mentőért. Ilyenkor állt a játék 2-3 percet és fájó, Tohver észt bíró ebben maximálisan partner volt.
Ezzel a nem túl eredeti módszerrel törte apró darabkáira a Fradi játékát, és bizonytalanították el a zöldeket a Partizani – Oliver Hüsing szerencsétlen öngólja után végképp.
Thomas Doll a mérkőzést követően azt nyilatkozta a fradi.hu-nak
Csak elnézést tudok kérni a szurkolóktól a mai teljesítmény miatt. Jól kezdtünk, de felfoghatatlan számomra, hogy utána miért hoztuk vissza a meccsbe az albánokat. Néhányan nagyon félve játszottak. Nem volt élet, nem volt tűz bennünk. Volt néhány jó teljesítmény a csapatban, de a többiek produkciója mellett ez nem lehetett elég a továbbjutáshoz. Igazából ha szív nélkül játszunk, a világ bármelyik csapata ellen gondba kerülhetünk. Nincs kit lebecsülnünk vagy lenéznünk, ez itt a Ferencváros, amely sem a Bajnokok Ligájában, sem az Európa Ligában nem szerepel.
Csak a fenti okok miatt a rendszer sehogy sem működött. No meg azért is döcögött a gépezet, mert tán Hüsing, Diuricin és Lovrencsics még nem igazán tudott beilleszkedni a csapatba. Láthatóan a régi társak nem tudták, mit is akarnak az újak. Ramirez például elvétve passzolt a területekre befutó Lovrencsicsnek – hogy miért nem, azt ne kérdezzék – inkább önállóan próbálta megoldani a képletet.
Kiderült az is, ami már a válogatottban is nyilvánvaló volt, Pintér Ádámnak nem azok az erényei, mint Nagy Ádámnak. A langaléta védekező középpályás nem tudja a mélységi játékszervező feladatokat ellátni. Nemzetközi szinten semmiképp. Nem képes annyi támogató mozgásra, olyan gyors passzokra, nem tudja úgy összekötni a csapatrészeket, mint a Bolognához igazoló 21 éves középpályás.
Ezért annyi kritika tán érheti Thomas Dollt: nem biztos, hogy egy összeszokott gépezetet, ahol Nagy személyében kiesett egy fontos láncszem, ráadásul az Eb-miatt kevesebbet pihenő, fáradtabb játékosai is vannak, ilyen zaklatott felkészülés után, ennyi helyen érdemes volt megbontani. Ezzel megbontotta a csapategységet is.
Tovább ragozni nem érdemes a dolgot. A Fradi kiesett. A salzburgi utazás álom maradt csupán és vigaszként még az EL-folytatás sem jött össze.