Élő Foci

Nem bírt Afrika legjobbjával a magyar válogatott

Két újoncot avatott Bernd Storck.

Az Európa-bajnokság előtti utolsó hazai meccsét játszotta a magyar labdarúgó-válogatott. Az ellenfél a Afrika Kupa legutóbbi győztese, Elefántcsontpart volt. Az első félidőben jól játszott Bernd Storck együttese, két komoly lehetőséget is sikerült kialakítani. Kleinheisler előbb a kapust és a kaput is átemelte, majd Nagy Ádám tökéletes indítása után előbb Gyurcsó lőtt a kapusba, majd a kipattanót Szalai az előtte álló védőbe lőtte.

A fordulást követően meglátszott az utóbbi napok kőkemény munkája, fásultabban mozgott az együttes, a cserék sem igazán tudtak lendíteni a játékon. A második félidőben már egy-két komolyabb lehetőség is akadt az elefántcsontparti együttes, de igazán veszélyt nem jelentettel Gulácsi Péter kapujára.

Győzelmet nem sikerült ünnepelni, de azért volt ok az örömködésre. Sallai Roland és Vida Máté személyében két újoncot avatott Storck. Király Gábor pedig a 102. válogatottságát ünnepelhette, így Bozsik Józsefet megelőzve egyedüli rekorder lett.

A futballisták a jövő héten mennek vissza Ausztriába, majd június 4-én következik a világbajnok Németország elleni ütközet. Azon az összecsapáson már csak a végleges, 23 fős keret vesz részt.

Eredmény – Felkészülési mérkőzés

Magyarország – Elefántcsontpart 0-0
Budapest, Groupama Aréna, vezeti: Vlado Glodjovic (szerb)

Magyarország: Király (Gulácsi 46.) – Fiola, Juhász, Lang, Kádár – Nagy Á (Böde 70.)., Pintér – Gyurcsó (Nikolics 64.), Kleinheisler (Gera 46.), Dzsudzsák (Vida 89.) – Szalai (Sallai 79.)

Elefántcsontpart: Gbohouo – Bagayoko, Bailly, L. Koné, Kanon (Bamba 74.) – Seri, Diomande (Kessie 46.), S.Kalou (Konaté 66.) – Gradel (T. Touré 66.), Kodija (Sio 85.), Angban (N’Guessan 90+1.)

Sárga lap: Bagayoko (19.)

Na, végre valami

Egy megcsúsztatott labdára Kleinheisler csapott le, de nemcsak a kapust, hanem a kaput is átemelte.

Gyurcsó maradt lesen

Kleinheisler három szép csel után indította a Pogon Szczecin szélsőjét, de remek ütemben lépett ki a védelem.

Pintér sarkazott mellé

A 24. percben Dzsudzsák szöglete után a rövid saroknál próbálkozott egy szép mozdulattal a Fradi játékosa.

Villan az első sárga

Dzsudzsák nagyszerű hosszú indítása után Gyurcsó lépett volna ki, de Bagayoko buktatta.

Fiola nem tudja levenni a labdát

Nagy Ádám remek ütemben ugratta ki a Puskás Akadémia védőjét, aki rosszul vette át a labdát, így oda lett a helyzet.

Himnuszok

Először az elefántcsontparti, majd a magyar.

Kezdőcsapat

Storck kísérletezik, de ez nem is meglepő.

A magyar kezdő: Király – Fiola, Juhász, Lang, Kádár – Nagy Á., Pintér – Gyurcsó, Kleinheisler, Dzsudzsák – Szalai

Olvasói sztorik