Magyarország miniszterelnöke a Puskás Akadémia honlapján fejtette ki véleményét csapata helyzetével kapcsolatban. Ha a Vasas megveri Dunaújvárosban az MTK-t a Puskás biztosan kiesik az élvonalból. A sors fintora, hogy az együttes éppen a Budapest Honvéd ellen vívja a bennmaradásról döntő mérkőzését az utolsó fordulóban.
Mint minden szurkoló, én is élek-halok a klubomért, de nem vagyok klubsoviniszta. Ezért megértem a Honvéd-szurkolók velünk szembeni különleges ellenérzéseit a Puskás név miatt.
Orbán Viktor a csapatot övező ellenszenvről is nyilatkozott:
A Puskás Akadémiát mégiscsak én alapítottam, és bár az első csapat és az Akadémia működtetésében nem veszek részt, a futballszerető közvélemény hozzám köti a klubot. Ezért a velem szembeni politikai rokonszenv és ellenszenv óhatatlanul átáramlik a csapatra is.
Az akadémia alapítója nyilatkozott a Bernd Storck és a csapat közti nézeteltérésről is:
Mi egy kis klub vagyunk, ezért számunkra megtiszteltetés, ha egy szövetségi kapitány egyáltalán tudomást szerez a létezésünkről. Személyesen jól ismerem őt, mindig is érdekelt a véleménye, és nagyon remélem, hogy lesz okunk még őt győztes meccsek után levegőbe hajigálni. De az is igaz, hogy a csapataink sikeréért és sikertelenségéért az edzőink viselik a kizárólagos felelősséget, így a csapatösszeállítás is rájuk tartozik. Bízom benne, hogy ezen intermezzo ellenére a kapitány és akadémiánk jó szakmai együttműködése töretlen marad.