Foci

Jövőre is tizenkét csapat kápráztat el minket az NB I-ben

Nem lesz létszámemelés.

Az utóbbi napokban több találgatás látott napvilágot, amelyek az OTP Bank Liga létszámemeléséről szóltak. Az MLSZ szerdán kiadott közleményében közleményében megerősítette, a következő szezonban is tizenkét csapatos lesz az NB I – írja az mlsz.hu.

A 2016/17-es bajnokság Versenykiírásáról, abban a csapatok létszámáról hónapokkal ezelőtt megszületett és nyilvánosságra került a hivatalos döntés. Az elnökség akkori meggyőződése, hogy a magyar labdarúgás fejlődését a 12 csapatos első osztály versengése szolgálja, nem változott.

Valljuk meg, furcsa is lett volna, ha egy év után máris változtatnak a versenykiíráson. Látni kell, hogy ennél több csapat nem üti meg az első osztály szintjét. Szakmai, pénzügyi és infrastrukturális viszonylatban sem.

Emellett a bajnokság is szorosabb lett, egy fordulóval a vége előtt hat pont a differencia a második és a hatodik között. A kiesés ellen vívott harc is sokkal kiegyenlítettebb, az utolsó fordulóban derült csak ki, hogy a Vasas vagy a Puskás Akadémia búcsúzik. A már kiesett Békéscsaba is csak egy körrel a vége előtt szállt el.

A bajnoki címért nem folyt öldöklő küzdelem, de a Fradi sem fogja minden évben húsz ponttal megelőzni a riválisait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik