Foci

Tottinak fél perc is elég a gólhoz

Francesco Totti és edzője, Luciano Spalletti rapszodikus viszonya február óta téma az AS Roma háza táján. Továbbra sem rózsás a viszonyuk, hiszen a csapatkapitány a Torino elleni bajnokin is csak a cserepadon kezdett a Farkasoknál.

Öt perc volt csupán hátra a szerda esti bajnokiból és a Roma 1-2-re égett a Torinóval szemben. Ekkor Spalletti gondolt egy merészet és beküldte az élő legendát.

Totti pedig köszönte szépen és megfordította a mérkőzést, előbb a 86. percben egy szabadrúgás után bombázott a hálóba (2-2), majd egy tizenegyest értékesített. (3-2)

Totti a szezon leggyorsabb cserególját szerezte: mindössze 22 másodperce volt a pályán, mikor meglőtte első találatát.

A Roma ezzel a győzelemmel továbbra is őrzi harmadik, még Bajnokok Ligája indulást érő helyét a Serie A-ban. A listavezető Juventusnak nem okozott gondot a Lazio legyőzése (3-0), a második helyezett Napoli pedig kedden ütötte ki a Bolognát (6-0).

Serie A, 34. forduló, eredmények

Roma–Torino 3–2
G: Manolasz 65., Totti 86., 89. – a másodikat 11-esből, ill. Belotti 35. – 11-esből, Jo. Martínez 80.

Sassuolo–Sampdoria 0–0

Palermo–Atalanta 2–2
G: Vázquez 2. – 11-esből, Struna 76., ill. Borriello 11., Paletta 55.

Udinese–Fiorentina 2–1
G: Zapata 2., Théréau 53., ill. M. Zárate 23.

Chievo–Frosinone 5–1
G: Floro Flores 36., Pellissier 47. – 11-esből, 80., Rigoni 58., Sardo 60., ill. Ciofani 5.

Empoli–Verona 1–0
G: Maccarone 50.

Genoa–Internazionale 1–0
G: De Maio 77.

Juventus–Lazio 3–0
G: Mandzukic 39., Dybala 52., 64. – az elsőt 11-esből

Napoli–Bologna 6–0
G: Gabbiadini 10., 35. – a másodikat 11-esből, Mertens 58., 80., 88., David López 89.

A bajnokság állása:

1. Juventus 34 26 4 4 65–17 +48 82
2. Napoli 34 22 7 5 72–29 +43 73
3. Roma 34 19 11 4 73–38 +35 68
4. Internazionale 34 18 7 9 44–31 +13 61
5. Fiorentina 34 17 8 9 55–38 +17 59
6. Milan 33 14 10 9 43–35 +8 52
7. Sassuolo 34 12 13 9 41–38 +3 49
8. Chievo 34 13 9 12 43–41 +2 48
9. Lazio 34 13 9 12 44–45 –1 48
10. Genoa 34 12 7 15 39–41 –2 43
11. Torino 34 11 9 14 44–47 –3 42
12. Empoli 34 11 9 14 37–45 –8 42
13. Atalanta 34 9 11 14 36–43 –7 38
14. Udinese 34 10 8 16 31–49 –18 38
15. Sampdoria 34 9 10 15 46–50 –4 37
16. Bologna 34 10 7 17 31–44 –13 37
17. Carpi 33 7 10 16 33–51 –18 31
18. Frosinone 34 8 6 20 32–66 –34 30
19. Palermo 34 7 8 19 31–63 –32 29
20. Verona 34 3 13 18 28–57 –29 22

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik