Foci

EL-sorsolás: a címvédő a 2009-es győztes ellen

A Bajnokok Ligája után az Európa Ligában is kisorsolták az elődöntő párosításait pénteken. A Sevilla lassan bérletet válthat Nyonba, annyiszor járnak a klub képviselői a svájci városba. Az andalúzok idén zsinórban harmadszor célozzák meg a végső győzelmet, ez korábban még egy csapatnak sem sikerült.

Európa Liga, elődöntő, párosítások:

Shakhtar Donetsk – Sevilla

Villareal – Liverpool

Még UEFA Kupának hívták a sorozatot, mikor a Shakhtar és a Sevilla legutóbb találkozott egymással a nyolcaddöntőben. 2007-ben egy végletekig kiélezett párharcban nyert a Sevilla. A visszavágón hosszabbítás után diadalmaskodtak 5-4-es összesítéssel.  Ezt követően pedig meg sem álltak a döntőig, ahol az Espanolt verték, így második győzelmüket ünnepelhették a sorozatban.
Két évvel később már a Shakhtarnak is volt oka az örömre, hiszen 2009-ben az ukránok hódították el a serleget, miután a döntőben hosszabbítás után verték 2-1-re a Werder Bremen csapatát.
Összejöhet még a spanyol döntő az Európa Liga idei kiírásában, persze ehhez az kell, hogy a Villareal kiejtse az esélyesebbnek tartott Liverpoolt. A Sárga Tengeralattjáró az egyetlen csapat a négy közül, mely még nem nyerte meg a sorozatot, az angolok viszont háromszor is, legutóbb 2001-ben.
A Poolnak az Európa Liga-győzelem lehet az utolsó szalmaszál a jövő évi Bajnokok Ligája-indulást illetően, hiszen a Premier League-ben minden bizonnyal nem érnek oda a negyedik helyre.
Az Európa Liga elődöntőit április 28-án és május 5-én bonyolítják a két továbbjutó május 18-án mérkőzik meg egymással a bázeli St. Jakob-parkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik