Foci

A sírból hozta vissza a továbbjutást a Bayern a Bajnokok Ligájában

A Juventus 45 perc játék után már két góllal vezetett, aztán jött a dráma.

A nyolcaddöntők odavágóinak eredményei alapján talán a leginkább várt visszavágó a Bayern München – Juventus összecsapás volt. Torinóban 2-2-re végeztek a felek úgy, hogy a bajorok egy órán át lefocizták ellenfelüket és már két góllal is vezettek.

A találkozó még el sem kezdődött, sokak szerint máris hátrányban voltak a Zebrák, és nem csak az első mérkőzés eredménye miatt. Az egyaránt alapembernek számító Claudio Marchiso és Paulo Dybala játékéra sem számíthatott sérülés miatt Massimiliano Allegri.

Ennek ellenére remekül kezdte az összecsapást a Juve, már az ötödik percben előnybe kerültek, igaz ehhez kellett a Bayern hibája is. Sami Khedira indítása után Stephan Lichtsteiner indult a labdáért, a svájci pedig a késlekedő David Alaba mellől a rosszul kimozduló Manuel Neuer kapusba lőtt, róla pedig Paul Pogba elé pattant a labda, aki az üres kapuba passzolt (0-1).

Pep Guardiola együttese végig birtokolta a labdát – az első félidőben 73 %-ban – de igazán nagy gólhelyzetet nem tudott kialakítani. Sőt a rossz bírói ítéletnek köszönhették, hogy nem kerültek már a 22. percben kétgólos hátrányba. Neuer borzasztó kidobása után Alvaro Morata elé került a labda, aki a kapuba emelt. A játékvezető tévesen nem adta meg a gólt, ugyanis amikor Juan Cuadrado labdához ért Joshua Kimmich belógott a túloldalon.

Viszont hat perccel később már senki sem mentette meg az újabb bekapott góltól a Bayernt. Morata hosszú cselsorozata után Cuadrado elé tálalt, a kolumbiai elküldte gyufáért Phillip Lahmot, majd a rövid sarokba lőtt (0-2).

Már az első félidőben eldőlhetett volna minden, de Neuer óriási bravúrt mutatott be Cuadrado éles szögből leadott lövésénél.

A fordulást követően a katalán szakember változtatott a felálláson, lehozta Mehdi Benatiát, így Alaba lett középhátvéd, a becserélt Juan Bernat pedig a balbekk. Az első negyedórában a kontrákra épített az Öreg Hölgy, Morata előtt több lehetőség is akadt, de mindegyik elpuskázta.

Utána már a kontrák is elmaradnak olasz szélről, érthető módon még inkább a betonbiztos védekezésre koncentráltak. Az olaszok hátát már nagyon törte a háló, a óriási mezőnyfölény végül a 73. percben érett góllá. Douglas Costa jobb oldali beadása után Robert Lewandowski megelőzte Leonardo Bonuccit, majd a léc alá fejelt (1-2).

Az utolsó percekben sem változott a játék képe, a bajorok mindent megpróbáltak, Lewandowski a kapufát is eltalálta, de csak lesről. Amikor már mindenki elkönyvelte a Juventus továbbjutását, amikor a 91. percben jött Thomas Müller és egy beadás után a kapu jobb oldalába fejelt (2-2).

A kétszer tizenöt perces ráadás első félidejében egy nagy helyzet adódott, Lichtsteiner jobb alsóba tartó lövését Neuer szép vetődéssel hárítani tudta.

A hosszabbítás második félidejének harmadik percében aztán megszületett a továbbjutást eldöntő találat. A szép kényszerítőzés után Müller talált Thiago elé, a csereként beálló spanyol pedig Buffon kezei mellett a bal alsóba csavart (3-2).

Két perccel később lőtt még egyet a hazai együttes, a Juve kölcsönjátékosaként Münchenben futballozó Kingsley Coman tekert a jobb sarokba (4-2).

 
Az őrült párharc után így a Bayern jutott be a legjobb nyolc közé. A pénteki sorsoláson a Bayern mellett, a Real Madrid, a PSG, az Atlético Madrid, a Wolfsburg, a Benfica, a Barcelona és a Manchester City lesz érdekelt.

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

Bayern München – Juventus 4-2 (0-2) – hosszabbítás után
Gólszerző: Lewandowski (73.), Müller (90+1.), Thiago (108.), Coman (110.) ill. Pogba (5.), Cuadrado (28.)
Továbbjutott: a Bayern München, 6-4-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik